banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Legyőzte a járványt a Kolozsvári Magyar Napok

Péntek este véget ért a tizenegyedik kiadásához érkezett és a járványhelyzet teremtette körülmények miatt az idén csak három napig tartó Kolozsvári Magyar Napok. Az augusztus 19-21. között megszervezett kulturális seregszemle 100 programpontján közel 10.000 résztvevő volt jelen, az online térben pedig 273.000 érdeklődőhöz jutottak el a Magyar Napok eseményei – számoltak be szombaton a szervezők.

Péntek este Bacsó Péter legendás A tanú című filmjének főtéri vetítésével ért véget a 11. Kolozsvári Magyar Napok. Mint ismeretes, a járványhelyzetre való tekintettel a Kárpát-medence egyik legnagyobb kulturális rendezvénysorozatának számító Magyar Napok idén – a megszokottaktól eltérően – mindössze három napig tartott.

A programkínálatban szereplő 100 esemény mindegyikén a részvétel előzetes regisztrációhoz (ingyenes, névre szóló belépőjegy kiváltásához) volt kötött, az ülőhelyek száma az előírásoknak megfelelően korlátozott volt, a különböző események döntő többsége szabadtéri helyszíneken (a Bánffy-udvarban, a Romkertben vagy épp Kolozsvár Főterén) kaptak helyet, a résztvevőknek pedig be kellett tartaniuk minden, a szakhatóságok által megszabott óvintézkedést.  

Bár az idén nem kerülhetett sor minden olyan rendezvényre, amelynek sajátja volt a tömeges és közvetlen találkozás (így például a korábbi években megszokott és rendszerint több tízezres tömegeket megmozgató főtéri koncertekre), de a Kincses Kolozsvár Egyesület és a partnerszervezetek által összeállított színes programkínálat lehetőséget biztosított a kisebb, csoportos együttlétekre.

A szervezők az idei évben is arra törekedtek, hogy a programkínálatban minden korosztály megtalálhassa az őt érdeklő eseményt, az utazási és határátlépési korlátozások miatt pedig az anyaországi és a más országokból érkező meghívottak, illetve produkciók mellet az idén még nagyobb hangsúlyt fektettek a helyi – kolozsvári és erdélyi – kulturális kínálatra.

Sokan nézték a KMN-tévét

A már előzetesen jelzett szigorítások és korlátozások ellensúlyozásaként az idei év egyik különlegessége volt az az online közvetítéssorozat, amely a rendezvény három napja alatt folyamatosan elérhető volt az online térben. A KMN-tévén és a Magyar Napok online felületein keresztül 273.000 érdeklődőhöz jutottak el a rendezvény eseményei.

A folyamatos élő kapcsolásoknak, közvetítéseknek és stúdióbeszélgetéseknek köszönhetően az idei Kolozsvári Magyar Napok programpontjai beköltözhettek az érdeklődők – biztonságot jelentő – otthonaiba. Mindazok, akik lemaradtak az élő közvetítéssorozatról, a www.magyarnapok.ro oldalon visszanézhetik az archívumban tárolt műsorokat. 

Boc gratulált a szervezőknek

A Farkas utcai Romkertben szervezett záróünnepségen Emil Boc, Kolozsvár polgármestere rövid beszédében gratulált a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinek, amiért a koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére is lehetővé tették a programsorozatot. „A Kolozsvári Magyar Napok legyőzte a járványt, a résztvevők és szervezők pedig minden szabályt és óvintézkedést betartva fesztiváloztak. Köszönet illet ezért mindenkit, s azért, hogy az elmúlt időszakban együtt tehettük Kolozsvárt egy nemzetközileg is elismert kulturális központtá” – mondta a polgármester.

Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere rámutatott: összekuszált mindennapjainkban Kolozsvár biztos pontként van jelen. „Van tudásunk, vannak eszközeink és tenni akarásunk. Köszönet illeti a civileket, pedagógusokat, történelmi egyházainkat, s mindenkit, aki a magyar kultúra megmaradásáért munkálkodik. Ismét bebizonyosodott: Kolozsvár jövőjében érdemes hinni” – mondta Oláh Emese.

Újra találkozhattak a kolozsvári magyarok

Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője megköszönte a szervezőknek, a közel száz önkéntesnek, a támogatóknak – kiemelten Magyarország kormányának és Kolozsvár Polgármesteri Hivatalának –, a partnerszervezeteknek és az előadóknak, hogy hozzájárultak az idei rendezvény megvalósításához.

 „Emberek vagyunk, s ezért teljesen természetes, ha valami történik körülöttünk, arra azonnal reagálunk is. Ugyanez megfigyelhető a Kolozsvári Magyar Napok kapcsán is, mely idén – kényszerűségből – teljesen rendhagyó módon szerveződött meg. Kollégáim nevében is bizton állíthatom: minden tőlünk telhetőt megtettünk azért, hogy – idei mottónkat is idézve – a három nap során minden legyen, ami csak belefér. Bár még bizonyára időre van szükségünk, hogy leülepedjenek az elmúlt napok eseményei és élményei, egy dologban azonban már most biztosak lehetünk: ha az idén nem lett volna Kolozsvári Magyar Napok, most nem lenne miről beszélnünk” – jelentette ki a főszervező.

Gergely Balázs arra kért mindenkit, hogy ne az elmúlt évek rendezvényeihez hasonlítsák az idei kiadást, hanem ahhoz a lehetőséghez, hogy az idei Magyar Napok akár el is maradhatott volna. Emlékeztetett: ha csökkentett üzemmódban és korlátozott résztvevőszámokkal is, de újra találkozhattak a kolozsvári magyarok, és ez önmagában is eredmény.

„Most lesz egy évünk, hogy valóban legyőzzük a vírust, hogy minden visszaállhasson a normális kerékvágásba, és hogy jövőre újra, akkor már remélhetőleg a ˂˂Minden belefér!>> mottó jegyében találkozhassunk a 12. Kolozsvári Magyar Napok keretében” – mondta Gergely Balázs, aki beszéde végén külön köszönetet mondott annak a mintegy 60 fős tévéstábnak, amely – Erdélyben eddig példátlan módon – három napon keresztül folyamatos élő közvetítések segítségével juttatta el a Magyar Napok eseményeit azokhoz is, akik a korlátozások miatt személyesen nem vehettek részt a programpontokon.

A 11. Kolozsvári Magyar Napok médiaanyagai, valamint további érdekességek megtalálhatóak a www.magyarnapok.ro oldalon, valamint az esemény Facebook-oldalán, a www.facebook.com/magyarnapok címen.

Kapcsolódók

Kimaradt?