Uniós támogatással folytatódik a nagyváradi speciális oktatási központ építése

Marcel Boloș európai alapokért felelős minisztert fogadta csütörtökön hivatalában Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke. A találkozó egyik fő témája a nagyváradi speciális oktatási iskolaközpont építése volt.

Pásztor Sándor elmondta, a Bihar Megyei Tanács elkészíttette a terveket nagyváradi speciális oktatási központ létrehozására, és saját költségvetéséből hozzá is kezdett a megvalósításhoz. A megyei tanácselnök és az európai alapokért felelős miniszter közötti megbeszélés után a tárcavezető kérte, hogy a campus terveit a megyei önkormányzat küldje el a minisztériumnak is, ugyanis megegyezés született arról, hogy a kivitelezés költségeire európai uniós forrásokat biztosít a minisztérium.

Miután a miniszterelnökkel is tárgyalt, Marcel Boloș miniszterrel megegyeztek abban, hogy a Bihar Megyei Tanács egyik fő befektetésének, a speciális oktatási campus megépítésének költségeit az európai alapokért felelős minisztérium beépíti az uniós finanszírozású projektek közé – közölte a megyei önkormányzat vezetője.

„Az iskolaközpont építése két ütemben zajlik, az első, az elemi és gimnáziumi oktatásnak helyet adó ingatlanok építése már megkezdődött a nagyváradi Ceyrat utca 4. szám alatt, a második ütemben pedig a középiskolai osztályok számára épülnek majd meg a helyiségek. Ezzel teljes mértékben megoldódik majd a Bihar megyében speciális oktatást igénylő gyermekek képzésének helyzete” – magyarázta Pásztor Sándor tanácselnök.

A nagyváradi speciális oktatási központ első szakasza megépítésének értéke 78,15 millió lej áfával együtt, ez megközelítőleg 16 millió eurót tesz ki. Ebből összesen nyolc épületet húznak fel, amelyekben helyet kap az elemi és gimnáziumi oktatás, könyvtár, szaklaboratóriumok és műhelyek, bentlakás, ebédlő és konyha, orvosi rendelők és egy medence a vízterápiás kezelésekhez, valamint egy sportterem.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?