Tábori ágyakkkal pótolják a férőhelyeket a sepsiszentgyörgyi kórházban


-A A+

A Sepsiszentgyörgyi Megyei Sürgősségi Kórházban csütörtöktől tábori ágyakat is elhelyezetek, ugyanis annyira megnövekedett az utóbbi időben a koronavírussal fertőzött betegek száma, hogy az intézménynek már nem volt elegendő ágya az ellátásukra.

A fertőző betegségek osztályán akár óránként is változik a betegek száma. Csak szerdán 24 új koronavírusos pácienst vettek fel a kórházba, akik közül 20-an tünetmentesek voltak, viszont a protokollnak megfelelően őket is be kell fektetni az osztályra – közölte dr. Roşu Mátyás, a megyei kórház orvosigazgatója.

Az intézményvezető kifejtette, hogy a hirtelen megnövekedett betegszám miatt már aznap meg kellett hozniuk ezeket az intézkedéseket, át kellett rendezniük a kórtermeket, hogy helyet biztosítsanak az új kórházi ágyaknak. „A helyzet természetesen kellemetlen a páciensek számára” – mutatott rá.

András Nagy Róbert kórházmenedzser hozzátette, hogy hétfőn 68 bizonyítottan beteg személyt internáltak, 12 gyanús esetet, akik közül egy 11 hónapos kisbabát is. A betegek nem mind Kovászna megyeiek, négyen Brassó megyeiek, egy személy pedig Vrancea megyei. Intenzív terápiás kezelésre egy súlyos állapotban lévő beteg szorul, de neki sincs szüksége lélegeztető gépre.  

A kórházmenedzser elmondta: július 22. és augusztus 6. között 56 személy távozott gyógyultan a kórházból, vagy kérte kiutalását vállalva az otthoni elkülönítést. Ugyanebben az időszakban három személy hunyt el a covid-19 okozta szövődmények következtében. A járvány kezdete óta Kovászna megyében 512 koronavírusos esetet regisztráltak.  

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X