Szombattól Kolozs megyében is kötelező a kültéri maszkviselés bizonyos esetekben

Kötelező lesz a védőmaszk viselése Kolozs megyében a nyílt téren megtartott, gyülekezéssel járó rendezvényeken, eseményeken – döntötte el szerda este a megyei vészhelyzeti bizottság (CJSU).

A határozat értelmében augusztus 8-ától minden 5 éven felüli személy számára kötelező lesz az orrot és a szájat eltakaró maszk viselése a nyílt tereken tartott kulturális, tudományos, művészeti vagy szórakoztató rendezvényeken, továbbá ünnepségeken, illetve zarándoklatok és vallási események helyszínén. 

A maszkviselési kötelezettség egész nap folyamán érvényes lesz a veszélyhelyzet időszakában – jelentette be szerda este Mircea Abrudean prefektus.

A CJSU ugyanakkor arról is rendelkezett, hogy az önkormányzatoknak össze kell állítaniuk a közigazgatási területükön működő élelmiszerpiacok, autópiacok, termék- és állatvásárok jegyzékét, és augusztus 10-éig el kell küldeniük azt a bizottságnak, amely a megyei közegészségügyi igazgatósággal való egyeztetést követően ezek esetében is bevezetheti a kötelező maszkviselést.

(Címlapi illusztráció forrása: Emil Boc hivatalos Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?