Hetvenöt százalékos a forgalomvisszaesés a nagylaki határátkelőknél

A tavaly augusztus eleji adatokhoz viszonyítva idén mintegy 75 százalákkal kevesebben lépték át a határt az Arad megyei átkelőknél. A forgalomvisszaesés oka a koronavírus-járvány miatt bevezetett nemzetközi korlátozások.  

Az Aradi Határrendészet által nem rég közölt adatokból kiderül, hogy augusztus 1-je és 5-e között 34 160 személy 14 500 járművel lépett Románia területére a Nagylak I és a Nagylak II határátkelőnél. A legforgalmasabb helyszín a Nagylak II-es átkelő volt, itt 28 400 személy mintegy 12 500 gépjárművel érkezett az országba. Tavaly ezzel szemben ötször nagyobb volt a forgalom ebben az időszakban: a két Arad megyei átkelőn összesen 150 850 személy lépte át a határt 43 000 járművel.

A határrendészet magyarázata szerint, a forgalom csökkenése annak tudható be, hogy a beutazási korlátozások miatt a legtöbb külföldön dolgozó állampolgár elhalasztotta az idei, rendszerint augusztusra ütemezett romániai nyaralását.

Hasonlóan nagy arányban csökkent az országot elhagyók száma is, augusztus első napjaiban a két határátkelőn 25 600 személy lépett ki az országból Arad megyén keresztül, míg tavaly ilyenkor 112 200-an tették meg ugyanezt.

(Címlapkép forrása: opiniatimisoarei.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?