Epidemiológus: a nagy számok ellenére visszahúzódóban van a járvány Romániában

Annak ellenére, hogy kedden rekordot döntött az intenzív osztályon kezelt betegek és a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben elhunytak száma, a Román Epidemiológiai Társaság alelnöke szerint a járvány terjedése lassulni kezdett az országban.

Emilian Popovici a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva azzal érvelt, hogy csökkent a vírus úgynevezett reprodukciós rátája. Ez a szám megadja, hogy egy fertőzés hány fertőzést okozhat. A reprodukciós ráta július 10-én még 1,21 volt, július 29-én 0,99-re, július 30-án pedig 0,96-ra, vagyis 1 alá csökkent – mondta a szakember.

„Az adatok azt mutatják, hogy a reprodukciós ráta progresszíven csökken, ami a statisztikai modellek alapján azt jelenti, hogy járvány terjedése május óta először lassulni kezdett. Az új fertőzések nagy száma a tesztelések nagy számával magyarázható. Az intenzív osztályon lévő betegek és a halálos áldozatok száma a júliusi fertőzési hullám következménye” – magyarázta az epidemiológus.

Mint ismert, a Stratégiai Kommunikációs Csopoert (GCS) keddi jelentése szerint újabb 1232 embernél mutatták ki a koronavírust az utóbbi 24 órában. Ez több mint 10 százalékkal meghaladja ugyan az utóbbi két hét napi átlagát, de néhány százalékponttal elmarad az utóbbi hét átlagától, tehát a napi esetszám az utóbbi héten napi 1200 körül stabilizálódott, és nem emelkedett tovább.

Kapcsolódók

Kimaradt?