Kulturális és Tudományegyetem lett az egykori Népi Egyetem Vásárhelyen

A Marosvásárhelyi Napok keretében mutatták be a sajtónak kedden a Kulturális és Tudományegyetemet, amely az egykor Népi Egyetem néven ismert intézmény jogutódja.

A Népi Egyetem korábban a Rózsák terén működött, ám évekkel ezelőtt kiköltözött az épületből, előbb albérletben, majd az ifjúsági házban talált helyet. A Mihai Eminescu Ifjúsági Házban tartott sajtótájékoztatón Csegzi Sándor, az intézmény ideiglenes igazgatója ismertette az intézmény működését, valamint a rövid- és hosszú távú terveket.

Az önkormányzat fennhatósága alá tartozó intézmény együttműködést tervez a tanfelügyelőséggel, a Pedagógusok Házával, a Petru Maior Egyetemmel, a Sapientiával és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemmel. Továbbra is szervez szakmai tanfolyamokat, azokat, amelyek jelenleg is működnek: idegen-nyelv kurzust, néprajztanfolyamot. Újdonság a fotótanfolyam, ahol a hallgatók több szakaszban sajátítják el a fényképezés mesterségét, valamint a kommunikáció és közkapcsolatok szak, ahol a látogatók elméleti és gyakorlati alapismereteket tanulnak sajtókommunikáció, vezetéselmélet területén, szakemberek irányításával. A robotika-automatizálás szak szintén újdonságnak számít, ahogy a menedzser-képzés, vagy a tudományos kutatás is.

„Az 50 éves intézménynek az újjáélesztését tűztük ki célul a folytonosság és a fenntarthatóság jegyében” – fogalmazott Csegzi a maszol.ro-nak azt is elmondva, hogy az intézmény önfenntartó, de nem a tanfolyamok árából működik, hanem pályázatokból. „Az idei elmaradásokat az önkormányzat támogatásával kifizettük, a továbbiakban szakemberek bevonásával fogunk európai uniós pályázatokkal pénzt szerezni” – mondta az intézményvezető.

Kimaradt?