Koronavírus Romániában: ismét ezer fölött az újonnan regisztrált esetek száma

(A fenti diagramban az aktív fertőzöttek számát úgy kapjuk meg, hogy az eddig regisztrált fertőzöttek számából kivonjuk a gyógyultak és az elhunytak számát.) 

Az elmúlt 24 órában 1120 új fertőzést igazoltak Romániában. A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) szerint olyan személyekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív teszteredményük. A nyilvántartott fertőzöttek száma 44798-ra emelkedett – közölte vasárnap a GCS. 25643 pácienst gyógyultnak nyilvánítottak, 3572-en tünetmentesek voltak, így ők tíz nap után elhagyhatták a kórházat. 

Az elmúlt 24 órában 22 koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés. Ezzel 2187-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma.

A GCS adatai szerint a július 25-e 10 óra és 26-a 10 óra között eltelt 24 órában 17 férfi és 5 nő elhalálozását jelentették. Őket a Fehér, Bihar, Brăila, Konstanca, Dâmboviţa, Gorj, Máramaros, Mehedinţi, Maros, Prahova, Szeben, Suceava, Temes, és Vrancea megyei kórházakban, valamint Bukarestben kezelték.

A halálos áldozatok közül két személy a 40 és 49 év közötti korosztályhoz tartozott, hárman 50 és 59 év közöttiek, hatan 60 és 69 év közöttiek, nyolcan 70 és 79 év közöttiek voltak, három személy pedig 80 éven felüli volt. Két személy kivételével valamennyien más betegségekben is szenvedtek. 

Országszerte 379 személyt újrateszteltek és ismét pozitív lett a koronavírustesztjük.

 

Új esetszámok

Változatlanul Bukarestben és Suceava megyében van a legtöbb igazolt koronavírusos eset, 5161, illetve 4409, további két megyében, Brassóban és Argeşi-ben az esetszám meghaladja az kétezret - derül ki a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) vasárnapi tájékoztatásából. A legtöbb új eset, 105, Argeş megyében van. Hargita megyében 9, Kovászna megyében 1, Maros megyében 6 új esetet regisztráltak. 

Fehér - 16 (eddig összesen: 677 eset)
Arad - 29 (össz.: 920)
Argeş - 105 (össz.: 2685)
Bákó - 46 (össz.: 1181)
Bihar - 6 (össz.: 785)
Beszterce-Naszód - 10 (össz.: 790)
Botoşani - 7 (össz.: 1138)
Brassó - 30 (össz.: 2703)
Brăila - 40 (össz.: 636)
Buzău - 31 (össz.: 1156)
Krassó-Szörény - 3 (össz.: 201)
Călăraşi - 4 (össz.: 274)
Kolozs - 7 (össz.: 1011)
Konstanca - 26 (össz.: 798)
Kovászna - 1 (össz.: 398)
Dâmboviţa - 71 (össz.: 1500)
Dolj - 19 (össz.: 591)
Galac - 41 (össz.: 1885)
Giurgiu - 2 (össz.: 371)
Gorj - 19 (össz.: 698)
Hargita - 9 (össz.: 460)
Hunyad - 9 (össz.: 869)
Ialomiţa - 14 (össz.: 691)
Iaşi - 55 (össz.: 1315)
Ilfov - 29 (össz.: 1160)
Máramaros - 12 (össz.: 344)
Mehedinţi - 68 (össz.: 599)
Maros - 6 (össz.: 914)
Neamţ - 11 (össz.: 1139)
Olt - 28 (össz.: 635)
Prahova - 80 (össz.: 1511)
Szatmár - a szombati eredményeket felülírták, így Szatmár megyében nem 92, hanem 91 regisztrált eset van
Szilágy - 4 (össz.: 156)
Szeben - 6 (össz.: 856)
Suceava - 12 (össz.: 4409)
Teleorman - 3 (össz.: 312)
Temes - 12 (össz.: 995)
Tulcea - 6 (össz.: 261)
Vaslui - 57 (össz.: 523)
Vâlcea - 60 (össz.: 381)
Vrancea - 51 (össz.: 1572)
Bukarest - 67 (össz.: 5161).

351 személyt az intenzív osztályon ápolnak

6662 személyt kezelnek kórházban COVID 19-cel - jelentette vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport. Jelenleg 351 személyt az intenzív osztályon ápolnak.

Ez idáig 1.102.901 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában. Ezek közül 15.098-at az elmúlt 24 órában hajtottak végre, 8679-et az eset meghatározása és az orvosi protokoll alapján, és 6419-et kérésre. Ezenkívül a GCS legutolsó tájékoztatása óta jelentették 20 olyan teszt eredményét is, amelyeket nem az elmúlt 24 órában dolgoztak fel.

Románia területén 2062 koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 3665 intézményi elkülönítésben. Ugyanakkor 11.011 koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 9 intézményi karanténban.

Az elmúlt 24 órában 746 hívás érkezett a 112-es egységes segélyhívószámra.

Az elmúlt 24 órában 2388 bírságot rótt ki a rendőrség és a csendőrség összesen 506.460 lej értékben a COVID-19 világjárvány enyhítésére és leküzdésére irányuló intézkedések megszegése miatt. Ugyanebben az időszakban egy ügyben indítottak eljárást az illetékes belügyi szervek a betegségek leküzdésének meghiúsítása miatt.

A GCS emlékeztet, hogy a belügyi tárca július 4-étől a lakosság rendelkezésére bocsátott egy újabb zöldszámot, a 0800800165-öst, amelyen a polgárok az elrendelt egészségügyi óvintézkedések megszegését jelenthetik. 

Külföldön élő román állampolgárságok 

A külföldön élő román állampolgárok körében ez idáig összesen 5329 személyt diagnosztizáltak koronavírussal, az elhalálozások száma 123 maradt - közölte vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

A külföldön élő, koronavírussal megfertőződött román állampolgárok közül 2401 Németországban, 1891 Olaszországban, 561 Spanyolországban, 157 az Egyesült Királyságban, 124 Franciaországban, 111 Ausztriában, 28 Hollandiában, 16 Görögországban, hat Japánban, négy az Egyesült Államokban, három Belgiumban, kettő-kettő Cipruson, Namíbiában, Indonéziában, Svájcban, Törökországban, Izlandon, Fehéroroszországban, és egy-egy Argentínában, Tunéziában, Írországban, Luxemburgban, az Egyesült Arab Emírségekben, Máltán, Brazíliában, Indiában, Bulgáriában, Kazahsztánban, Ukrajnában, Svédországban és a Kongói Köztársaságban van.

A koronavírus-járvány kitörése óta 123 igazoltan fertőzött román állampolgár halt meg külföldön: 43 az Egyesült Királyságban, 31 Olaszországban, 19 Franciaországban, 14 Németországban, kilenc Spanyolországban, kettő Belgiumban, egy-egy Svédországban, Svájcban, az Amerikai Egyesült Államokban, Brazíliában, és a Kongói Köztársaságban.

A külföldön élő, koronavírussal fertőzött románok közül eddig 165-öt nyilvánítottak gyógyultnak: 135-öt Németországban, 18-at Franciaországban, hatot Japánban, kettőt-kettőt Indonéziában és Namíbiában, egyet-egyet Luxemburgban és Tunéziában.

Kapcsolódók

Kimaradt?