„Szabadult” a kórházból Tánczos Barna


-A A+

Elhagyhatta a kórházat a koronavírus-fertőzés miatt kezelésre szorult Tánczos Barna. Erről pénteken közösségi oldalán számolt be a politikus, aki rendszeres testmozgással, olvasással és némi szellemi munkával töltötte a mögötte álló 14 napot.

Kétoldali tüdőgyulladással diagnosztizálták két héttel ezelőtt Tánczos Barnát, majd a mintavételt követően kiderült, hogy pozitív lett a koronavírustesztje. A kórházi beutalását követő Facebook-bejegyzésében beszámolt róla, hogy a lehető legjobb ellátásban van része a Csíkszeredai Hargita Megyei Sürgősségi Kórház fertőző betegségeket kezelő csíksomlyói részlegén.

Szintén közösségi oldalán számolt be a 14 napos kórházi kezelést lezáró pénteki „szabadulásáról”. Mint írta, 12 napon át volt egy kórteremben, ahonnan két alkalommal járt ki néhány percre tüdővizsgálat miatt.

A kezeléssel kapcsolatosan a szenátor megosztotta, hogy hányféle gyógyszert kapott a gyógyulása érdekében, többek között infúziók, vérhígító injekciók, gyomorvédők és „egyéb finomságok marékszámra” szolgálták a felépülését. Tánczos Barna kiemelte, hogy mindvégig „lelkiismeretes, profi orvosi csapat” volt mellette, valamint „szinte embertelen körülmények között, "űrhajós szerelésben" dolgozó asszisztensek”, akiknek lelkesedése, biztató, bátorító hozzáállása „egy pillanatra sem lankadt”.

A szenátor kiemelte: a maga részéről a szófogadó magatartásával, reggel és este végzett légzőgyakorlatokkal és napi egy óra „cella-sétával” tudott hozzájárulni a gyógyulásához. Emellett a kórházban töltött napok alatt naplót írt, olvasott és „egy kis szellemi munka” is belefért. A kezelés eredményeképpen a negatív koronavírus-teszteket követően gyógyult tüdővel távozhatott a kórházból, azonban még néhány hét otthoni pihenés és kezelés vár rá.

„Visszagondolva az elmúlt két hétre és látva, hogy máshol, mások hasonló helyzetből indulva hány napot feküdtek az intenzív osztályon, én nagyon olcsón megúsztam” – zárta bejegyzését Tánczos Barna.

(Borítófotó forrása: Tánczos Barna Facebook-oldala)

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X