Koronavírus Romániában: 1112 új fertőzést és 25 halálesetet jegyeztek az elmúlt 24 órában

(A fenti diagramban az aktív fertőzöttek számát úgy kapjuk meg, hogy az eddig regisztrált fertőzöttek számából kivonjuk a gyógyultak és az elhunytak számát.)

Az elmúlt 24 órában 1112 új fertőzést igazoltak Romániában, ami az eddigi rekordnak számít. A nyilvántartott fertőzöttek száma 41275-re emelkedett – közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Összesen 25 új halálesetet jelentettek, ezzel az áldozatok száma 2126-ra nőtt. A gyógyultak száma 24862, így az aktív fertőzöttek száma 14287-re nőtt. Jelenleg 285 beteget ápolnak intenzív osztályon.

Az új esetek mellett további 393, már fertőzött személy újratesztelése lett pozitív.

24862 pácienst gyógyultnak nyilvánítottak, 2787-en tünetmentesek voltak, így ők tíz nap után elhagyhatták a kórházat. Ez idáig 1030692 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában. A GCS közleménye szerint ezek közül 20085-öt az elmúlt 24 órában végeztek, 11978-at orvosi protokoll alapján, 8107-et pedig kérésre, és a legutóbbi tájákoztatás óta 1344 olyan vizsgálat eredményét is közölték, amelyet nem az utolsó 24 órában végeztek el.

Jelenleg 5 586 Covid-beteget kezelnek kórházban, 285-en intenzív osztályon vannak. Országszerte 250 igazoltan fertőzött otthoni elkülönítésben van, 816 pedig intézményes elkülönítésben. Házi karanténban 1 334-en tartózkodnak. 

Új esetszámok

A legtöbb új fertőzést ezúttal Brassó megyében (113) jegyezték. Őt követi Argeş megye (106), majd Bukarest (101). Viszonylag magas még az új fertőzöttek száma Bákó megyében (68), Dâmbovița (54), Galac (59) és Ialomița (50) megyében. Egyetlen új megbetegedés sincs Kovászna és Szatmár megyében, de kevesebb, mint tíz fertőzést jegyeztek még Botoșani, Krassó-Szörény, Călăraşi, Giurgiu, Hargita, Ilfov, Maros, Szilágy, Szeben és Tulcea megyében.

  • Fehér - 18 (eddig összesen: 631 eset)
  • Arad - 15 (össz.: 851)
  • Argeş - 106 (össz.: 2371)
  • Bákó - 68 (össz.: 1023)
  • Bihar - 16 (össz.: 754)
  • Beszterce-Naszód - 17 (össz.: 745)
  • Botoşani - 5 (össz.: 1117)
  • Brassó - 113 (össz.: 2585)
  • Brăila - 28 (össz.: 492)
  • Buzău - 25 (össz.: 1066)
  • Krassó-Szörény - 4 (össz.: 171)
  • Călăraşi - 7 (össz.: 254)
  • Kolozs - 22 (össz.: 970)
  • Konstanca - 24 (össz.: 713)
  • Kovászna - 0 (össz.: 382)
  • Dâmboviţa - 54 (össz.: 1343)
  • Dolj - 15 (össz.: 500)
  • Galac - 59 (össz.: 1786)
  • Giurgiu - 1 (össz.: 331)
  • Gorj - 11 (össz.: 613)
  • Hargita - 9 (össz.: 433)
  • Hunyad - 33 (össz.: 831)
  • Ialomiţa - 50 (össz.: 659)
  • Iaşi - 28 (össz.: 1204)
  • Ilfov - 8 (össz.: 1077)
  • Máramaros - 11 (össz.: 298)
  • Mehedinţi - 20 (össz.: 391)
  • Maros - 7 (össz.: 885)
  • Neamţ - 11 (össz.: 1098)
  • Olt - 32 (össz.: 561)
  • Prahova - 35 (össz.: 1288)
  • Szatmár - 0 (össz.: 86)
  • Szilágy - 2 (össz.: 139)
  • Szeben - 9 (össz.: 801)
  • Suceava - 20 (össz.: 4337)
  • Teleorman - 12 (össz.: 262)
  • Temes - 38 (össz.: 896)
  • Tulcea - 3 (össz.: 244)
  • Vaslui - 38 (össz.: 456)
  • Vâlcea - 21 (össz.: 269)
  • Vrancea - 15 (össz.: 1449)
  • Bukarest - 101 (össz.: 4871).

A GCS összesítésében szerepel még 42 személy, aki egyetlen megye jelentésében sem jelenik meg, ebből 1 az új eset.

Újratesztelések pozitív eredményeinek száma

A GCS közlése szerint az elmúlt 24 órában 393, már igazoltan fertőzött személyen végezték el ismételten a koronavírustesztet úgy, hogy ennek eredménye pozitív lett. Ez megyei bontásban a következőképpen néz ki: 

  • Fehér - 3
  • Arad - 7
  • Argeş - 35
  • Bákó - 11
  • Bihar - 1
  • Beszterce-Naszód - 1
  • Botoşani - 3
  • Brassó - 27
  • Brăila - 11
  • Buzău - 7
  • Krassó-Szörény - 0
  • Călăraşi - 11
  • Kolozs - 20
  • Konstanca - 5
  • Kovászna - 2
  • Dâmboviţa - 8
  • Dolj - 8
  • Galac - 6
  • Giurgiu - 2
  • Gorj - 19
  • Hargita - 8
  • Hunyad - 2
  • Ialomiţa - 2
  • Iaşi - 7
  • Ilfov - 9
  • Máramaros - 0
  • Mehedinţi - 13
  • Maros - 13
  • Neamţ - 6
  • Olt - 4
  • Prahova - 19
  • Szatmár - 0
  • Szilágy - 2
  • Szeben - 5
  • Suceava - 15
  • Teleorman - 0
  • Temes - 13
  • Tulcea - 2
  • Vaslui - 4
  • Vâlcea - 7
  • Vrancea - 5
  • Bukarest - 72.

Az elmúlt 24 órában 25, koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés. A GCS adatai szerint a július 22-e 10 óra és 23-a 10 óra között eltelt 24 órában 16 férfi és 9 nő elhalálozását jelentették. Őket az Argeş, Bákó, Călăraşi, Dâmboviţa, Galac, Ialomiţa, Máramaros, Mehedinţi, Prahova, Szeben, Vaslui, és Vrancea megyei kórházakban, valamint Bukarestben kezelték.

A halálos áldozatok közül két személy a 40 és 49 év közötti korosztályhoz tartozott, négyen 50 és 59 év közöttiek, nyolcan 60 és 69 év közöttiek, öten 70 és 79 év közöttiek voltak, hat személy pedig 80 éven felüli volt. Valamennyien más betegségekben is szenvedtek.

Az elmúlt 24 órában 735 bírságot rótt ki a rendőrség és a csendőrség összesen 100450 lej értékben a COVID-19 világjárvány enyhítésére és leküzdésére irányuló intézkedések megszegése miatt. Az elmúlt 24 órában 853 hívás érkezett a 112-es egységes segélyhívószámra, illetve 1383 hívás a 0800 800 358-as zöldszámra a koronavírussal kapcsolatban.

A külföldön élő román állampolgárok körében ez idáig összesen 5262 személyt diagnosztizáltak koronavírussal, az elhalálozások száma változatlanul 122. Közülük 2349 Németországban, 1885 Olaszországban, 561 Spanyolországban, 157 az Egyesült Királyságban, 117 Franciaországban, 111 Ausztriában, 28 Hollandiában, 15 Görögországban, hat Japánban, négy az Egyesült Államokban, három Belgiumban, kettő-kettő Cipruson, Namíbiában, Indonéziában, Svájcban, Törökországban, Izlandon, Fehéroroszországban, és egy-egy Argentínában, Tunéziában, Írországban, Luxemburgban, az Egyesült Arab Emírségekben, Máltán, Brazíliában, Indiában, Bulgáriában, Kazahsztánban, Ukrajnában és Svédországban van.

A koronavírus-járvány kitörése óta 122 igazoltan fertőzött román állampolgár halt meg külföldön: 43 az Egyesült Királyságban, 31 Olaszországban, 19 Franciaországban, 9 Spanyolországban, 14 Németországban, kettő Belgiumban, egy Svédországban, egy Svájcban, egy az Amerikai Egyesült Államokban, és egy Brazíliában. A külföldön élő, koronavírussal fertőzött románok közül eddig 158-at nyilvánítottak gyógyultnak: 135-öt Németországban, 11-et Franciaországban, hatot Japánban, kettőt Indonéziában, kettőt Namíbiában, egyet Luxemburgban és egyet Tunéziában. 

Kapcsolódók

Kimaradt?