Véget vet az „összevissza beszélésnek” a pozitívan újrateszteltek jelentése László Attila szerint


-A A+

Ebben a pillanatban a járvány lefolyásának abban a szakaszában vagyunk, amikor gócpontok jelennek meg – fogalmazott a Maszolnak László Attila szenátor, aki amellett érvel, hogy helyi szinten kellene megszorító intézkedéseket hozni, semmiképpen nem egy megyére vagy az egész országra vonatkozóan. A felsőház egészségügyi bizottságának elnökét arra is reagáltattuk, hogy új típusú jelentéstételi kötelezettséget vezettek be a koronavírusos megbetegedések napi számának közlésekor, ami szerinte véget vet az eddigi „összevissza beszélésnek”.

A politikus rámutatott, az egészségügyi miniszterrel, a belügyminiszterrel és a Raed Arafattal való egyeztetései során arra szólította fel mindegyikőjüket, hogy „olvassák el a törvényt”, mert a veszélyhelyzet lehetőséget biztosított eddig is arra, hogy helyi szinten hozzanak megszorító intézkedéseket. „Vela miniszternek elég nyomatékosan mondtam, hogy ne csodálkozzon azon, hogy az emberek bizalma megbicsaklott a kommunikációjukkal szemben, mert akkor, amikor országos szinten volt kétszáz eset, leállítottunk egy országot, és most nem történik semmi, még ott sem, ahol jelentkeznek az esetek” – fogalmazott László Attila, nyomatékosítva, hogy öt-hat megye és Bukarest adja az új esetszámok nagy részét. 

Elmondta, ha a megyei sürgősségi helyzeteket kezelő testület megyei szintű korlátozást akar bevezetni, arról az országos testület hozza meg a döntést, ebben az esetben helyi szinten csak javaslatot tehetnek. „De ebben a pillanatban nincs megalapozott ok arra, hogy egész megyéket vagy az egész országot érintő intézkedéseket hozzunk. A legfontosabb most az, hogy a gócokat, amik megjelennek, nagyon hamar és hatékonyan elkülönítsék, lezárják” – magyarázta az RMDSZ Kolozs megyei szenátora. Hangsúlyozta, a járvány jelenleg gócpontokban terjed az országban, egyedül Argeș megyében tűnik úgy, hogy a fertőzés túllépte a gócok területeit, és közösségi terjedés van. 

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Facebook-oldalán nemrég azt írta: a szövetség hat hete azt javasolta a kormánynak, hogy fókuszáljon a gócpontokra, ne az egész országot sújtsa megszorító intézkedésekkel. „Akkor azt a választ kaptuk, hogy a román közigazgatás egy ilyen lépésre képtelen. Képtelen gócpontokat beazonosítani egy ekkora apparátus. (...) Aztán eltelt hat hét, és azt hallani a belügyminisztérium egyik-másik illetékesétől, hogy mégiscsak jó lenne differenciáltan kezelni a régiókat Romániában. Ennyi időre volt szükség ahhoz, hogy meghallják és komolyan vegyék azt, amit mondunk” – olvasható a szövetségi elnök bejegyzésében. 

Véget vetnek az „összevissza beszélésnek”

László Attilát továbbá megkértük, hogy reagáljon arra a vitára, ami a hatóságok új jelentéstételi kötelezettsége kapcsán alakult ki arról, hogy az ezidáig közölt napi esetszámok tartalmazhattak-e újrateszteléseket is. Mint mondta, úgy tapasztalja, főként június 15-e után lett ez téma, és tud olyan megyéről, ahol egyszer előfordult, hogy a bukaresti tájékoztatóban mind az új esetek, mind az újratesztelések pozitív eredményei szerepeltek, holott a területileg illetékes közegészségügyi igazgatóság ezt a két adatot külön jelentette, amire a DSP igazgatója fel is hívta a nyilvánosság figyelmét, hozott példát. 

Elmondta, március óta minden megye jelenti Bukarestnek, hogy az elmúlt 24 órában hány új esete volt, hány újratesztelt esete, hány tesztet végeztek el és hány fertőzöttet ápolnak kórházban. „Ezek az adatok táblázat formájában léteznek, naponta 41 megyéből, de időnként valaki összetéveszti a számokat, és nem a jó oszlopokat adja össze” – summázott. 

Emellett a hatóságok kommunikációja gyakran több értelmezésnek ad teret, és László Attila úgy látja, a karanténtörvény ezen változtathat. „Hogy vessünk véget ennek az összevissza beszélésnek, sikerült kiegészíteni a karanténtörvényt egy új bekezdéssel, amiben arra kötelezzük a kormányt, hogy a Covid-19 esetében minden nap jelentsék, hogy hány új eset van, hány teszt készült, és hány újratesztelt személy esetén pozitív még mindig az eredmény” – ismertette, megjegyezve: már kedden így kellett volna az adatokat jelenti, mert a törvény hatályba lépett.

Csökkent az új fertőzöttek átlagéletkora

A szenátor ugyanakkor azt tapasztalja, hogy lecsökkent az átlagéletkora a pozitívan diagnosztizált személyeknek: „most arról számolnak be a kollégák, hogy elvétve találkoznak idős személyekkel, többnyire 20-30-40 év körüli egyének teszik ki a pozitívak döntő többséget”. Megfigyelése szerint általában szerdán-csütörtökön nő meg leginkább az esetek száma, ami szerinte a hétvégi programoknak, buliknak köszönhető. Hozzátette, mostanára a kórházi bennfekvések időtartama is 7-10 napra csökkent, míg a járvány elején átlagosan 16-18 napot töltöttek kórházban azok, akik nem kerültek az intenzív osztályra. 

A vírusban kételkedők vagy az azt tagadók egyre erősödő hangjáról elmondta, szerinte nagyon nehéz elmagyarázni egy olyan térségben, ahol hetek óta nincs egy új eset sem, hogy a fertőzés még itt van köztünk. „Másfelől pedig látják, hogy annak ellenére, hogy országon belül súlyosbodott a helyzet és megnőtt az esetszám, nem történik semmi, viszont amikor az elején pár száz esetünk volt, gyakorlatilag megszűnt a gazdasági élet az egész országban” – vélekedett a szenátor, aki szerint a Stratégiai Kommunikációs Csoportnak igyekeznie kellene, hogy hivatalos, megbízható és ellenőrzött információkkal „foglalja le a kommunikációs teret”, hogy ne maradjon helye a konspirációs-elméletek terjesztőinek. 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X