Igazán elszántnak kell lennie annak, aki ezek után is Görögországban szeretne nyaralni

A görög hatóságok bejelentették, hogy a július 14-én kitöltött összes formanyomtatványhoz tartozó QR-kódot 15-ére virradóan, nulla óra után küldik ki, ezekkel szerda reggel 6 óra után lehet belépni a balkáni országba – olvasható a külügyminisztérium keddi közleményében.

A dokumentum szerint a görög hatóságok által beharangozott https://travel.gov.gr platform, amelyen elektronikus formában kellett volna kitölteni a belépési nyilatkozatokat, nem lépett működésbe kedden nulla órakor, ahogyan azt a hellén hivatalok ígérték. Az athéni román nagykövetség közbelépésére azóta kijavították a hibát.

A külügyminisztérium emlékeztet, hogy szerda reggel 6 órától kezdve a román állampolgároknak az elektronikus formanyomtatvány, illetve a QR-kód mellett a görög határon be kell mutatniuk a COVID-19 fertőzés negatív molekuláris tesztjét, amelyet a belépés előtt legtöbb 72 órával adtak ki. A teszteket akkreditált laboratóriumokban kell elvégezni, a bizonyítványokat pedig angolul kell kiállítani, és tartalmazniuk kell az illető személy nevét, valamint személyi igazolványának vagy útlevélének számát.

A külügy közleménye szerint a thesszaloniki román főkonzulátus, valamint a szófiai román nagykövetség képviselői szerdán is jelen lesznek a Kulata–Promachonas határátkelőhelyen, hogy a román állampolgárok szükség esetén konzuli segítséget kapjanak.

Jelenleg Bulgárián keresztül lehet közúton eljutni Görögországba, az észak-macedón–görög határ ugyanis zárva van.

A külügyminisztérium emlékeztet, hogy a román állampolgárok konzuli segítséget kérhetnek az athéni román nagykövetség 0030/210/677–4035-ös és a thesszaloniki román főkonzulátus 0030/231/034–0088-as telefonszámán. Ezenkívül sürgősségi esetben segítséget kérhetnek a román diplomáciai képviselet 0030/697/899–6222-es és a thesszaloniki román főkonzulátus 0030/694/604–9076-os telefonszámán.

A külügyminisztérium javasolja a következő honlapok tanulmányozását: www.mae.ro/node/51914, atena.mae.ro, salonic.mae.ro, és ec.europa.eu/consularprotection/content/travel-advice_ro.

Kapcsolódók

Kimaradt?