Koronavírusteszt: átverte az egészségügyi minisztérium a lakosságot


-A A+



Rendkívüli módon megnőtt a koronavírustesztet igénylők a száma Székelyföldön, amióta Magyarország negatív eredmény felmutatásához köti a karanténmentes beutazást, és az egészségügyi minisztérium közzétette a tesztet elvégző laboratóriumok listáját. Hargita megyéből három állami intézmény is szerepel ezen a listán, de ezekből kettőben még nem végeznek lakossági tesztelést. Ahol pedig végeznek, ott már csak a jövő hétre lehet előjegyzés alapján mintavételi időpontot kapni.

Hargita megyében az egészségügyi minisztérium által közzétett lista szerint az egészségügyi igazgatóságon (DSP), a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban, illetve egy magánklinikán lehet koronavírustesztet igényelni. Mindegyik laboratórium úgynevezett RT-PCR módszerrel végzi a SARS-CoV-2 vizsgálatot, és ezek eredményét elfogadják beutazáskor a görög és a magyar hatóságok is.

Csakhogy hiába a hivatalos lista, a három felsorolt állami intézményből kettőben egyelőre nem végeznek lakossági tesztelést. Az egyik a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság. „A minisztérium úgy kitolt velünk, ahogy csak lehet. Anélkül tették fel a tesztelő központok elérhetőségét a honlapjukra, hogy előzetesen konzultált volna velünk” – mondta el a Maszolnak az intézmény vezetője, Tar Gyöngyi.

Tájékoztatása szerint a hétfői nap folyamán legalább százan érdeklődtek telefonon az igazgatóságnál a koronavírusteszt elvégzésének lehetőségéről. Egyelőre azonban mindenkit elutasítottak, mert az állami intézmény számára a fertőzésgyanúsak és a veszélyeztetettek tesztelése jelenti a prioritást. „Nekünk az idősotthonok lakóit, a rákos betegeket, a dialíziseseket kell tesztelnünk. Ez a meglévő személyzettel akkora munkamennyiség, hogy ha éjjel-nappal dolgoznánk, akkor is nehezen teljesítenénk” – magyarázta Tar Gyöngyi.

Az igazgató tájékoztatása szerint az intézményben a munka volumenét megnöveli az esetszámok növekedése is. Vagyis egyre több olyan személy jelentkezik náluk, akik a koronavírus okozta megbetegedés tüneteit mutatják. „Nem csoda, hogy nő a számuk, hiszen most a joghézag miatt a fertőzötteket is kiengedik a kórházakból, akik közül információim szerint sokan szabadon járkálnak az utcákon” – jegyezte meg az igazgató.

Tar Gyöngyi elmondta, felkérte a labororvos kollégáit, mérlegeljék ők, hogy a jelenlegi kapacitás mellett tudnak-e lakossági tesztelést is végezni. Erről a hét folyamán születik döntés az intézményben. Az igazgató arról nem tudott még információt nyújtani, hogy ha beindul a lakosság tesztelése, az mennyibe fog kerülni. Az egészségügyi igazgatóságok laboratóriumaiban végzett vizsgálatok tarifáit ugyanis egy korábbi miniszteri rendelet határozta meg, de abban még nem szerepelt SARS-CoV-2 vizsgálat. "Megkértem a kollégáimat, nézzék meg a piaci árakat, és a szerint szabják meg a tarifát" – mondta az intézményvezető.

A Hargita megyei egészségügyi igazgatóság laboratóriumában egyébként a mintavételtől számított 5-6 órán belül megvan a teszt eredménye. A minták megfelelő hűtés mellett 4-5 napig tárolhatók. „Fontos a gyorsaság, mert a tesztek eredményén döntések múlnak. Például az, hogy egy beteg hazamegy-e a kórházból, vagy sem. Vagy az, hogy melyik kórterembe kerül a kórházban. Mert amíg fertőzésgyanús, elkülönítőben kezelik” – nyilatkozta Tar Gyöngyi, megjegyezve azt is, hogy az igazgatóságnál használt tesztgépet nem napi száz teszt elvégzésére tervezték.

A csíkszeredai kórházban sincs lakossági tesztelés

Nem járnak nagyobb szerencsével azok sem, akik a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházhoz fordulnak segítségért. Hiába szerepel az intézmény a minisztériumi listán, egyelőre nem végeznek lakossági tesztelést. A kórház szóvivője, Kiss Edit a Maszolnak elmondta: náluk is rengetegen érdeklődtek, de mindenkit el kellett utasítaniuk. „Jelenleg nem végzünk lakossági tesztelést, de zajlanak ennek az előkészületei. Amikor ez a felkészülés lezárul, akkor bejelenti a kórház a részleteket” – nyilatkozta a szóvivő.

A Székelyudvarhelyi Városi Kórházban egy hete végeznek lakossági tesztelést. Ennek eredményét a mintavételtől számított 48 órán belül közlik, az ára pedig 280 lej. Csakhogy tesztelést előjegyzés alapján végzik, és jelenleg a legkorábban lefoglalható időpont a jövő hétre szól – tudtuk meg a kórház ügyeletes diszpécserétől.

Az egyetlen reményt a Hargita megyeieknek a minisztériumi listán szereplő magánklinika jelenti, amelyik a csíkszeredai, a székelyudvarhelyi és a gyergyószentmiklósi laboratóriumában végez koronavírustesztet. Ennek ára 350 lej, és az eredményt a mintavételtől számított 48 órán belül közlik.

Kedden hosszú perceken keresztül hívtuk a klinika honlapján megadott telefonszámokat, de folyamatosan foglaltat jeleztek. Végül a székelyudvarhelyi laboratóriumot sikerült elérnünk, ahol megtudtuk: ezen a héten szerdára lehet még időpontot foglalni, de utána már csak a jövő hétre van előjegyzési lehetőség.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X