Romániai főmikrobiológus: jó jel, ha a járvány új csúcsához közeledünk


-A A+



Dr. Alexandru Rafila főmikrobiológus szerint néhány hét múlva húzódhat csak vissza a koronavírus-járvány Romániában, de csak akkor, ha a társadalmat sikerül elővigyázatosságra bírni.

„Ha a koronavírus-járvány terjedésének új csúcsához közeledünk, azt jó jelnek vehetjük, hiszen az azt jelenti, hogy meg fog állni a növekedés. A csúcspont után csökkenés következik” – fogalmazott a Digi24 kérdésére Dr. Alexandru Rafila főmikrobiológus.

Az Egészségügyi Világszervezetben (WHO) Romániát képviselő orvos szerint a csökkenés csak néhány hét elteltével következhet be, és csak abban az esetben, ha a közvéleményt sikerül meggyőzni arról, hogy ha néhány előírást betartanak, az élet visszatérhet a megszokott kerékvágásba.

Rafila hangsúlyozta, hogy egy-két hét szükséges annak megállapítására, hogy a járvány milyen terjedési szakaszban van. Ahogy a naponta regisztrált esetszámok hirtelen 400-ról 700-ra emelkedtek, további növekedés is lehetséges, figyelmeztetett, hozzátéve, hogy az összes olyan országban, ahol felhagytak a társadalmi távolságtartással és a maszkviseléssel, megnőtt a fertőzöttek száma.

Amikor arról kérdezték, hogy a romániai kórházakat elhagyó koronavírus-fertőzöttek mekkora veszélyt jelentenek, a főmikrobiológus azt válaszolta, hogy minden ezen személyek felelősségtudatától függ, hiszen ha otthon maradnak, és nem lépnek kapcsolatba másokkal, akkor nem terjesztik a fertőzést. Betegségük alakulása azonban bizonytalan, elképzelhető, hogy azzal, hogy nincsenek állandó orvosi felügyelet alatt, saját életüket veszélyeztetik.

(Címlapfotó: Agerpres)

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X