Nem zárta ki az újabb korlátozásokat Romániában a miniszterelnök

A kormány nem kíván újból bevezetni semmiféle korlátozást a járvány elleni harcban, de ha szükség lesz rá, meg fogja hozni a szükséges intézkedéseket, jelentette ki szerdán Ludovic Orban miniszterelnök az Agerpres szerint.

Orban azt mondta, az utóbbi hónapokban céltudatos kampányok révén próbálták rábírni a lakosságot, hogy ne higgyen a koronavírus létezésében.

Emlékeztetett, hogy a járvány kezdetén a hatóságok a lakossággal karöltve példátlan erőfeszítéssel szorították vissza a járvány terjedését, és most ezeknek az erőfeszítéseknek az eredménye kerül veszélybe.A miniszterelnök szerint „szervezett kampányok” zajlottak annak érdekében, hogy az emberek ne higgyenek a vírus létezésében, ne tartsák be a hatóságok által előírt szabályokat és ne tudatosítsák a veszélyt. „Sajnos ezeknek a kampányoknak megvan a következménye. Nőtt azoknak a száma, akik nem tartják be az előírásokat” – mondta.

„A kormány nem óhajt újból bevezetni semmilyen korlátozást. A kormány nem kíván olyan intézkedést hozni, ami negatívan érintené a gazdaságot, mert már így is súlyosan érintette nemcsak Románia, hanem az európai országok gazdaságát is ez a járvány. Ellenkezőleg, kidolgoztunk egy gazdasági tervet. Nem akarunk olyan intézkedést hozni, ami negatív hatással lenne a románok életére, másrészről viszont tisztázni akarom, hogy ha szükség lesz rá, minden szükséges intézkedést meghozunk, mert a román állampolgárok egészsége és élete áll az első helyen” - szögezte le a kormányfő.

Kapcsolódók

Kimaradt?