Koronavírus Kovászna megyében: megfertőződött az alprefektus és egy hivatali beosztott

A koronavírus elleni védekezést irányító Kovászna megyei prefektúra nem tudta megvédeni alkalmazottait a fertőzéstől. Csütörtökön a teszteredmény beigazolta, hogy Cosmin Boricean alprefektus koronavírussal fertőzött. Egy nappal ezt megelőzően a háromszéki kormányhivatal egy másik alkalmazottjáról is kiderült, hogy pozitív a Covid 19-tesztje.

Iulian Todor prefektus szerint a hivatal egyik alkalmazottjáról már szerdán kiderült, hogy fertőzött, ezért a prefektúrán elindították a járványtani vizsgálatot. Az elmúlt napokban Cosmin Boricean alprefektus meghűléses tüneteket mutatott, háziorvosa tüdőbetegséget állapított meg nála és antibiotikummal kezelték. Az alprefektuson néhány hete elvégeztek már egy koronavírus-tesztet, ami akkor negatív volt, az újabb tesztelés viszont csütörtökön beigazolta, hogy fertőzött.

A háromszéki kormányhivatalban elindított járványtani vizsgálat során számba veszik, hogy a bizonyítottan fertőzött két munkatárs kikkel került kapcsolatba az elmúlt időszakban, hogy az esetleges fertőzötteket el tudják különíteni. Iulian Todor úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt napokban ő maga is kapcsolatba került helyettesével, Cosmin Boriceannal, ám ezeken a találkozókon betartották a biztonsági előírásokat és a szükséges távolságot egymás között. A prefektúra épületét pénteken fertőtlenítik, időközben bejárási tilalmat rendeltek el, így kizárólag az alkalmazottak mehetnek be munkahelyükre.

A háromszéki prefektus szerint a hivatalon belül betartották a szükséges óvintézkedéseket, ám a vírust sok helyről elkaphatták. Például az elmúlt napokban az áradások miatt az egész megye területén voltak terepen, sok személlyel kerültek kapcsolatba, így bárkitől elkaphatták a fertőzést. Iulian Todor arra figyelmezteti a lakosságot, hogy a koronavírus nem vicc, ezért szükséges lenne komolyan venni a védekezési szabályokat.

Kovászna megyében a járvány kitörése óta 286 személyről igazolódott be, hogy koronavírussal fertőzött, közülük 247-en már kigyógyultak a betegségből. Háromszéken eddig összesen 5549 koronavírus tesztet végeztek el.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?