Koronavírus Romániában: 300 alatt maradt az új esetek száma, de ez 5000-nél kevesebb teszt eredménye

(A fenti diagramban az aktív fertőzöttek számát úgy kapjuk meg, hogy az eddig regisztrált fertőzöttek számából kivonjuk a gyógyultak és az elhunytak számát.) ​

Az elmúlt 24 órában 269 új fertőzést igazoltak Romániában, a nyilvántartott fertőzöttek száma 26 582-re emelkedett – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Összesen 22 új halálesetet jelentettek, ezzel az áldozatok száma 1634-re nőtt. A gyógyultak száma 18 912, így az aktív fertőzöttek száma 6036-ra nőtt a vasárnapi 5887-hez képest. Jelenleg 210 beteget ápolnak intenzív osztályon. Az elmúlt 24 órában csak 4779 teszt eredményét dolgozták fel.

Az utóbbi 24 órában 22, koronavírussal fertőzött személy halt meg - közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Legutóbb 12 férfi és 10 nő halt meg Arad, Argeş, Bihar, Botoşani, Brassó, Konstanca, Iaşi, Maros, Prahova, Suceava és Vrancea megyében, illetve Bukarestben.

Három áldozat 50 és 59 év közötti, egy 60 és 69, öt 70 és 79 év közötti, 13-an pedig 80 év fölöttiek voltak. Minden esetben más betegségek is súlyosbították a páciens állapotát. Hétfőig összesen 1634, COVID-19-cel kapcsolatos haláleset történt Romániában.

Románia területén jelenleg 919 személy van hatósági karanténban, 63.788-an pedig otthoni elkülönítésben, orvosi megfigyelés alatt. Az elmúlt 24 órában 699 bírságot rótt ki a rendőrség és a csendőrség összesen 312.750 lej értékben a COVID-19 világjárvány enyhítésére és leküzdésére irányuló intézkedések megszegése miatt. Vasárnap 40 személyt helyeztek 14 napra hatósági karanténba, mert nem tartották tiszteletben a lakhelyi elkülönítésre vagy a hatósági vesztegzárra vonatkozó előírásokat.

A külföldön élő román állampolgárok körében ez idáig összesen 4795 személyt diagnosztizáltak koronavírussal– közölte a GCS. Közülük 2075-öt Németországban diagnosztizáltak, 1885-öt Olaszországban, 561-et Spanyolországban, 107-et Franciaországban, 97-et Nagy-Britanniában, 28-at Hollandiában, 6-ot Japánban, 6-ot Ausztriában, 3-at az Amerikai Egyesült Államokban, 3-at Belgiumban, kettőt-kettőt Namíbiában, Indonéziában, Svájcban, Törökországban, Izlandon és Fehéroroszországban és egyet-egyet Írországban, Luxemburgban, Svédországban, Argentínában, Tunéziában, az Egyesült Arab Emírségekben, Máltán, Brazíliában, Indiában, Bulgáriában, Kazahsztánban és Ukrajnában.

A koronavírus-járvány kitörése óta 115 igazoltan fertőzött román állampolgár halt meg külföldön: 43 az Egyesült Királyságban, 31 Olaszországban, 19 Franciaországban, 9 Spanyolországban, 7 Németországban, 2 Belgiumban, egy Svédországban, egy Svájcban, egy az Amerikai Egyesült Államokban, egy Brazíliában. A külföldön élő, koronavírussal fertőzött románok közül eddig 72-t nyilvánítottak gyógyultnak: 50-et Németországban, 10-et Franciaországban, hatot Japánban, kettőt Indonéziában, kettőt Namíbiában, egyet Luxemburgban és egyet Tunéziában.

Változatlanul Suceava megyében és Bukarestben van a legtöbb igazolt koronavírusos eset, 4002, illetve 3071 - derül ki a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) hétfői tájékoztatásából. Brassó megyében 1437, Vranceában 1026, Botoşani megyében 1011 koronavírusos esetről érkezett jelentés. Az esetek megyék szerinti eloszlása a következő:

  •  Fehér - 439 eset
  •  Arad - 706
  •  Argeş - 770
  •  Bákó - 632
  •  Bihar - 671
  •  Beszterce-Naszód - 519
  •  Botoşani - 1011
  •  Brassó - 1437
  •  Brăila - 201
  •  Buzău - 533
  •  Krassó-Szörény - 113
  •  Călăraşi - 171
  •  Kolozs - 676
  •  Konstanca - 434
  •  Kovászna - 279
  •  Dâmboviţa - 513
  •  Dolj - 292
  •  Galac - 866
  •  Giurgiu - 268
  •  Gorj - 226
  •  Hargita - 314
  •  Hunyad - 655
  •  Ialomiţa - 425
  •  Iaşi - 980
  •  Ilfov - 728
  •  Máramaros - 181
  •  Mehedinţi - 185
  •  Maros - 732
  •  Neamţ - 960
  •  Olt - 223
  •  Prahova - 382
  •  Szatmár - 76
  •  Szilágy - 118
  •  Szeben - 650
  •  Suceava - 4002
  •  Teleorman - 158
  •  Temes - 517
  •  Tulcea - 180
  •  Vaslui - 177
  •  Vâlcea 52
  •  Vrancea 1026
  •  Bukarest 3071.

Eddig 699 688 tesztet dolgoztak fel Romániában.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?