Megduplázódott az elmúlt héten az új koronavírusos esetek száma

Az elmúlt egy hétben megduplázódott az új koronavírus-fertőzések száma az előző héthez képest – jelentette ki a Digi24-nek a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke. Alexandru Rafila az óvintézkedések betartására intette a lakosságot.

A szakember közlése szerint az elmúlt egy hétben naponta átlagban 265 új megbetegedést jegyeztek, míg az előző héten 150 eset volt a napi átlag. Míg 3-4 héttel ezelőtt a tesztek 1-1,5 százaléka volt pozitív, most ez az arány napi 3 százalék.

A szakember elmondta, a járványt ilyen körülmények között is ellenőrzés alatt lehet tartani, ha elsősorban fiatalok fertőződnek meg, akik akár tünetmentesen átvészelik a betegséget. Aggodalomra az adhat okot, ha idősek betegednek meg.

„Tény, hogy a járvány továbbra is közegészségügyi problémát jelent. Arra kell biztatnunk az embereket, hogy tartsák be az óvintézkedéseket. Ezen múlik, hogy a fertőzések száma ne szabaduljon el a nyár folyamán” – jelentett ki Rafila.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?