Cáfolja a román főmikrobiológus, hogy manipulálnák a koronavírussal kapcsolatos adatokat

A COVID-19-esetekkel kapcsolatos adatok begyűjtésének módszere lehetetlenné teszi ezeknek az adatoknak az esetleges módosítását – nyilatkozta hétfő este a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke, Alexandru Rafila.

A szakember ezzel azoknak a politikusoknak a nyilatkozataira reagált, akik a koronavírusos esetekkel kapcsolatos számok meghamisításával vádolták a kormányt. „Az embereknek tudniuk kell, hogy nincs itt semmi megrendezve, nagyon veszélyes olyan forgatókönyvekkel játszani, amelyek szerint álmegbetegedéseket is lejelentenek ilyen vagy olyan érdekből” – fogalmazott Rafila. 

Hozzátette, mindegyik megye maga vezeti be a napi új megbetegedések számát egy erre a célra létrehozott és a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) által biztosított platformba. „Tehát nem egy központ veszi át és dolgozza fel ezeket az adatokat, hanem a megyei hatóságok vezetik be az adatbázisba” – hangsúlyozta, nyomatékosítva, hogy ez a módszer kizárja a számok esetleges módosításának lehetőségét.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) vádjára Ludovic Orban miniszterelnök is reagált. Rámutatott: felelőtlenség ilyen kijelentést tenni anélkül, hogy bizonyítékot hoznának. Kijelentette, minden adat a valóságot tükrözi, szerinte a PSD azt akarja elérni, hogy a lakosság ne tartsa be a közegészségügyi szabályokat, mintha csak azért akarnának rosszat az embereknek, hogy ők politikai tőkét kovácsolhassanak belőle.

Rafila kiemelte, csak a járvány elején volt az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) feladata az adatok bevezetése, később átvették ezt a megyei közegészségügyi igazgatóságok. A mikrobiológiai társaság elnöke szerint a hatóságoknak jobban és gyakrabban el kellene magyarázniuk, miként zajlik az adatok begyűjtése, lejelentése, hogy az emberek ismerjék a pontos eljárást.

Hétfői adatok: az elvégzett tesztek 5 százaléka lett pozitív

Az új koronavírusos megbetegedések számának az elmúlt napokban jegyzett növekedése kapcsán az orvos rámutatott, a tendencia aggodalomra adhat okot, és fontos, hogy ez ne tartson hosszú ideig, hogy ne nőjön jelentősen az aktív fertőzöttek száma. Az, hogy hétfőn csak 166 új megbetegedést jelentettek, nem releváns – magyarázta a szakember –, vasárnap ugyanis rendszerint kevesebb tesztet végeznek. „Ha azonban az arányokat tekintjük: mintegy 3 600 tesztet végeztek, és ezek 5 százaléka pozitív lett, ami jelentős arány” – mondta. 

Alexandru Rafila ugyanakkor kiemelte, pánikra továbbra sincsen ok, az embereknek azonban felelősen kell viselkedniük és be kell tartaniuk az alapvető szabályokat.

(Címlapi illusztráció forrása: ISU)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?