Ludovic Orban: a román állampolgárok napi 24 órában utazhatnak át Magyarország területén


-A A+



A román és magyar külügyminiszterek találkozóját követő döntés értelmében a román állampolgárok napi 24 órában utazhatnak át Magyarország területén – jelentette be pénteken Marosvásárhelyen Ludovic Orban miniszterelnök.

A kormányfő szerint erről a lehetőségről kedden állapodott meg Bukarestben Bogdan Aurescu és Szijjártó Péter, és az időkorlát eltörlését a magyar külügyminiszter aznap a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel tartott kolozsvári sajtótájékoztatóján is megerősítette.

Az intézkedés a Nyugat-Európába tartó, vagy onnan érkező személyforgalomra vonatkozik, azokra, akik tranzitútvonalként használják Magyarországot. Eddig csak a magyar hatóságok által megszabott időintervallumban volt szaba átutazani az országon. A kijelölt tranzitútvonalat továbbra sem hagyhatják el, és csak a kijelölt pihenőhelyeken szaban megállniuk az utasoknak.

Orban szerint az is hozzájárul a torlódások csökkentéséhez a román–magyar határon, hogy a két belügyminiszter egyeztetett újabb határátkelők megnyitásáról. Az Arad megyei prefektúra tájékoztatása szerint Marcel Vela belügyminiszter a nagylaki határátkelőnél tájékozodott pénteken a helyzetről, és később nyilatkozni is fog a kérdésben.

(Nyitókép forrása: MTI / Blikk)

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X