FRISSÍTVE – Egész évben ingyenesen használhatják a tanulók a helyi tömegközlekedést


-A A+



FRISSÍTVE: Elfogadta a kormány annak a kormányhatározatnak a módszertanát, amely lehetővé teszi a tanulók számára, hogy ingyen utazzanak a közszállítási járműveken, hogy eljussanak az iskolába – jelentette be Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes csütörtök esti Facebook-bejegyzésében.

A tanulóknak nem kell többé jegyet vagy bérletet váltaniuk, az iskolai ellenőrző alapján utazhatnak a közszállítási eszközökön otthonuk és az iskola között. A miniszterelnök-helyettes szerint minden gyermeknek joga van az ingyenes oktatáshoz, és ezzel az intézkedéssel hozzásegítik a hátrányos helyzetben lévő tanulókat, hogy iskolába járjanak.

Mivel ebben a tanévben már nem nyitnak újra az iskolák, a határozat nyilván az ősszel kezdődő új tanévre lesz érvényes. Vannak települések, ahol a helyi önkormányzatok eddig is ingyenességet biztosítottak a közoktatásban részt vevőknek.

 

A határozzatervezet szerint az előírás érvényes lenne az egyetemi hallgatókra is.

(Nyitókép: Illusztráció | Fotó: realitateadebrasov.net)

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X