Miniszterelnök: a vészhelyzet elején csak figyelmeztetik a szabályszegőket

A vészhelyzet időszakára elrendelt szabályok megszegéséért egyelőre csak „megrovás, figyelmeztetés” jár, a kormány ugyanis azt javasolja a rendfenntartó erőknek, hogy egy ideig ne rójanak ki bírságokat, csak tájékoztassanak - fejtette ki pénteken Ludovic Orban kormányfő.

A miniszterelnök hozzátette, a tájékoztatási időszak után büntetni fogják azokat, akik nem tartják be ezeket az intézkedéseket. Orban rámutatott, a kormány tájékoztató kampányt indít azokról az egészségügyi és munkavédelmi intézkedésekről, amelyek betartásával védeni lehet a lakosságot a megfertőződéstől.

A kormányfő ugyanakkor felszólította az állampolgárokat, tartsanak be minden ilyen irányú javaslatot, intézkedést, hangsúlyozva, ezekkel nem csak Románia él, hanem nagyon sok más országban is hasonló szabályok vannak érvényben.

„Természetesen lesznek szankciók. Most is van jogi alapunk rá. Most azonban gyakorlatilag átállunk olyan szabályokra, amelyeket az országos vészhelyzeti bizottság foglalt határozatokba a miniszterek közös rendeletei alapján, és ezeket a szabályokat ismertetni kell egy tájékoztató kampányon keresztül. Ezért is kértük fel a médiát, hogy támogasson bennünket ebben a kampányban. Miután az emberek értesülnek ezekről a szabályokról, természetesen bírságot fog kapni az, aki nem tartja be ezeket” - válaszolta Orban arra a kérdésre, hogy bírságolnak-e a hatóságok, ha valaki nem hord védőmaszkot, vagy nincs nála saját felelősségű nyilatkozat a település elhagyásakor.

(Címlapfotó: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?