Még dolgozik a péntektől hatályba lépő szabályokon a vészhelyzeti bizottság

A csütörtök esti órákban dolgozza ki az éjféltől hatályba lépő vészhelyzet idején érvényes életviteli szabályokat és óvintézkedéseket az országos vészhelyzeti bizottság.

A testületet elnöklő miniszterelnök az ülés elején kijelentette: a szükségállapotban hozott korlátozó intézkedések egy részét kiterjesztik a vészhelyzet idejére is, de a lakosság életét megkönnyítő lazítások is lesznek. Ludovic Orban felsorolt néhányat a már korábban beharangozott szabályokból:

  • Településeken belül korlátlan lesz a közlekedés.
  • A településekről indokolt esetekben el lehet utazni.
  • Kinyithatnak a 15 ezer négyzetméteresnél kisebb bevásárlóközpontok és az utcára nyíló üzletek.
  • Kinyitnak a fodrászatok, szépségszalonok, fogászati rendelők.
  • Bizonyos óvintézkedések mellett a hivatásos sportolók megkezdik az edzőtáborozást.

Az továbbra sem világos, milyen jogalapjuk lesz ezeknek az intézkedéseknek. Az alkotmánybíróság ugyanis korábban megállapította: a vészhelyzet ugyan kihirdethető a jelenleg még hatályban lévő, 2004/21-es kormányrendelet alapján, de a szabadságjogokat (például kijárás, gyülekezés) csak parlamenti felhatalmazással lehet korlátozni.

 

A parlament már elfogadta ugyan a vonatkozó törvényt, de ez legkorábban hétfőn lép hatályba. A Maszolnak Csoma Botond jogász-politikus is megerősítette: péntektől hétfőig a hatóságoknak nincs jogalapjuk sem a kijárás és a gyülekezés korlátozására, sem a bírságolásra. Így látják ezt a Szociáldemokrata Párt politikusai is.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?