Utazástámogatásért sztrájkolnak a tanulók Háromszéken

Japán sztrájkot kezdeményeztek kedden a háromszéki középiskolások – írja a székelyhon. Közel háromezer diák írta alá az EMI beadványát, melyben az ellen tiltakoznak, hogy az oktatási minisztérium nyolcadik hónapja nem utalja át az ingázók utazási támogatását.

Hétfő délig 2812 háromszéki középiskolás írta alá azt a beadványt, amelyet az Erdélyi Magyar Ifjak felső-háromszéki képviselői a múlt hét közepén fogalmaztak meg, majd az aláírásgyűjtést kiterjesztették az egész megyére, ezzel tiltakozva az ellen, hogy az oktatási minisztérium nyolcadik hónapja nem utalja át az ingázók utazási támogatását.

A tizennyolc középiskola 2700 ingázójának több mint kétmillió lejjel tartozik a szaktárca, emiatt keddtől a diákok japán­sztrájkba kezdenek, és az EMI közleménye szerint utcai tüntetésekre is sor kerülhet, ha az érintetteknek nem kezdik folyósítani az elmaradásokat.

„Nagyon szükségesnek tartjuk a felelős intézmények közbeavatkozását a probléma megoldása érdekében, hogy az oktatás minősége ne csorbuljon, ne maradjanak ki diákok ezrei az iskolából. Követeljük az oktatási minisztériumtól, hogy a vidéki ingázó diákoknak térítsék meg az ingázási bérlet árát, amit a törvény biztosít. Nem tehetnek róla, hogy vidéken élnek, és nincs a településükön középiskola, ezért naponta ingázásra kényszerülnek. Ők is egyenlő feltételek mellett akarnak tanulni, ez mégis többe kerül családjuknak. Egyenlő feltételeket akarunk minden diáknak!” – áll a szákelyhon által ismertetett beadványban.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?