A terepmotorosoktól féltik a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Parkot

A Székelyföld peremén fekvő Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park vezetői attól tartanak, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások fokozatos feloldásával ellepik a környéket a terepmotorosok, akik nagy károkat okoznak a védett terület élővilágában.

A nemzeti park igazgatója, Hegyi Barna kedden az Agerpresnek nyilatkozva elmondta: már a kijárási korlátozások idején megjelentek a nemzeti park területén a motoros off road túrák kedvelői, de egyelőre a még meglévő hófoltok nehezítették a haladásukat. Az elmúlt évek tapasztalata alapján azonban attól tartanak, hogy a járványügyi korlátozások feloldása után a számuk megugrik.

Hegyi Barna elmondta: több törvény is tiltja a motorsportok űzését az erdőkben és a védett területeken, de a motorosok figyelmen kívül hagyják a tilalmakat, a hatóságok pedig jószerével eszköztelenek a jelenség megfékezésében. Megjegyezte: a motoros off road túrák kedvelői sok esetben külföldről jönnek, olyan országokból, ahol a tilalmak miatt nem élhetnek szenvedélyüknek. Tudják, hogy ez Romániában is tilos, de úgy vélik, itt ki tudják játszani a szabályokat.

A védett terület igazgatója hozzátette: sorompóval zárták le az erdei utakat, de ezzel csak a terepjárók bejutását tudják megakadályozni. A kvadosok, motorosok kikerülik a sorompókat. Külön gondot jelent, hogy ezeken a járműveken általában nincsen rendszám, és a motorosok sisakot is viselnek, így nagyon nehéz azonosítani a szabálysértőket. Csak akkor tudnak fellépni a jelenség ellen, ha a csendőrség is besegít a nemzeti park őreinek. A tetten ért motorosok 5-10 ezer lejes bírságra számíthatnak, jogi személyek számára 30-60 ezer lej közötti a bírság.

Hegyi Barna elmondta, a terepmotorosok tönkreteszik a biodiverzitásuk miatt világszerte nagyra értékelt gyepeket, megijesztik a vadállatokat, és a csendre vágyó gyalogos túrázókat is zavarják. 

(Nyitókép: Illusztráció | Fotó: blog.bestride.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?