Egyre több személyt tesztelnek Nagyváradon és Bihar megyében

Nagyváradon a cégek alkalmazottait is és az idősotthonok lakóit is tesztelik, és a városháza újranyitására készülnek – hangzott el péntek délután Ilie Bolojan váradi polgármester és dr. Gheorghe Carp, a Bihar megyei kórházak működésének koordinátorának közös videónyilatkozatában.

Jelenleg a napi több százról 25-30-ra csökkent a külföldről hazatérők száma, ezért intézményes karanténban általában 250-300 ember van, nem több száz, így a három Real Time PCR berendezés lehetővé teszi, hogy másokat is teszteljenek, mondta Ilie Bolojan. Hozzátette: a Nagyváradon működő nagy cégek dolgozóinak tesztelését is elkezdték, és lehetőséget teremtenek arra is, hogy elvégeztethesse a koronavírus-tesztet az, akinek erre rendkívüli ok miatt van szüksége.

A helyi tanács pénteken megtartott rendkívüli ülésén fele-fele arányban összesen 3,3 millió eurót különítettek el a Dr. Gavril Curteanu Városi Kórház és a Bihar Megyei Klinikai Sürgősségi kórháznak berendezések (lélegeztetőgépek, monitorok stb.) vásárlására, mondta a polgármester. A vonatkozó tanácsi határozatok szerint a két kórház kölcsönként kapja az összegeket, a polgármester szerint május második felében uniós támogatásra pályáznak majd ezek elszámolásához. Ha sikerrel járnak, egészében vagy részben ebből számolják el a pénzt, a különbséget pedig az önkormányzat pénzéből. 

Azt is bejelentette: tervezik a városháza újbóli megnyitását a polgárok előtt. Az ügyintézés az egészségügyi előírások betartása mellett működik majd, és mindenkinek, aki belép az épületbe, megmérik majd a testhőmérsékletét. 

A Curteanu-kórházban kezelt 136 ember közül jelenleg hárman vannak intenzív osztályon, közülük egynek van szüksége gépi lélegezetésre, mondta dr. Gheorghe Carp. E héten elkezdték a nagyváradi nagyvállalatok alkalmazottainak koronavírus-tesztelését, 90 százalékban negatív eredményt kaptak. A csoportos tesztelést alkalmazzák, általában tíz ember mintáit tesztelik egyszerre, majd felezéssel kiszűrik a fertőzötteket. Erre a lépésre azért van szükség, hogy ne alakuljanak ki járványgócok a nagyvállalatoknál, amelyeknek nemcsak váradi, vidékről ingázó dolgozói is vannak.

A vidékre is oda kell figyelniük, az utóbbi napokban ugyanis vidéki páciensek kerültek kórházba, mondta dr. Gheorghe Carp. A tesztelést elvégezték az önkormányzat fennhatósága alatt működő idősotthonokban is, jövő héten pedig az egyházi fenntartású otthonok lakóit szűrik majd, tette hozzá.

Mint kiderült, rendhagyó esetekkel is fordultak hozzájuk, például halaszhatatlan külföldi gyógykezelés vagy hozzátartozó külföldön bekövetkezett halála miatt szükségessé vált utazás miatt, ezért azt tervezik, hogy nyomós indok esetén magánszemélyeknek is elvégzik a tesztet, a szabályozás kidolgozásához a prefektúra segítségét kérik. Várhatóan hétfőn közzéteszik a Curteanu-kórház és a polgármesteri hivatal honlapján is, milyen feltételekkel kérhetik a teszt elvégzését. Dr. Gheorghe Carp emlékezetett: a szomszédos és az európai országok legtöbbjében csak négynaposnál nem régebbi negatív PCR-teszteredmény birtokában lehet belépni. 

Kapcsolódók

Kimaradt?