Koronavírus-tesztelő pont lett a Szatmár megyei kórház

Hivatalosan is koronavírus-tesztelő pont lett a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház, amelyben négyhelyiséges labort alakítottak ki, és komplex koronavírus-tesztelő rendszer lép működésbe a megyei tanács hathatós közreműködésének köszönhetően, amely a labor kialakítására, a készülékek és egészségügyi felszerelések beszerzésére saját költségvetéséből 600 000 lejt fordított. Pataki Csaba, a Szatmár megyei tanács elnöke a Maszolnak elmondta: a megyei kórház az Országos Egészségügyi Program részesévé vált, ez pedig azt jelenti, hogy napi 100 teszt elvégzésének költségét a minisztérium fizeti, 300 ezer lej értékben.

Ezekben a napokban, hetekben talán a legfontosabb a védekezés, a kórházaink védelme. Milyen lépésekkel járult hozzá a Szatmár megyei tanács ehhez?

Jelenleg arra összpontosítunk, hogy kórházainkat, egészségügyi szakembereinket a lehető leghatékonyabban meg tudjuk védeni. Nélkülük összeomlik az ellátórendszer, és ugye láttuk a suceavai esetet – semmiképpen nem szabad ezt megengedni. Ígéretet kaptunk arra, hogy 48 óránként mi is részesülünk a katasztrófavédelem Távol-Keletről érkezett ellátásából, ami csak a mai napon például 600 teljes felszerelést (vírusszűrő maszk és védőruha) jelent. A következő napokban még több védőfelszerelés fog érkezni, ami leveszi a nyomást az egészségügyi dolgozókról abból a szempontból, hogy megfelelő felszerelésben fognak tudni dolgozni.

Mindezek mellett alkalmazni fogjuk a 4-es számú katonai rendeletben előírtakat, és az az orvosi személyzet számára, amely közvetlen kapcsolatba kerül a betegekkel, szállást is biztosítunk, ezzel is fékezve a vírus terjedését. Nagyon nagy gond az egész világon a védekezési eszközök beszerzése. Irreális összegeket kérnek el a beszállítók, a legutóbbi ajánlat szerint például 125 euróba kerül egy védőruha és 75 lejbe egy egyszerű védőmaszk. Törvényesen nekünk nem lehet ekkora összeget szánni védőfelszerelésekre, viszont amikor szükséges, akkor ezt az összeget is kifizetjük, mert orvosaink nem maradhatnak védelem nélkül. Én viszont reménykedem abban, hogy beindul az országos ellátási rendszer és akkor nem leszünk kénytelenek ekkora összegeket költeni.

Ez hatalmas összeg vagy legalábbis első olvasatra annak tűnik. Honnan lesz vagy honnan van erre anyagi fedezet?

Az elmúlt időszakban a Szatmár megyei tanács jelentős összegeket utalt ki a járvány elleni védekezésre, csak a tesztelő rendszer kiépítése 600 ezer lejbe került. Legutóbb saját rendeletemre 1,5 millió lejt irányoztunk elő csak ezekre a berendezésekre és felszerelésekre, illetve tanácsi határozat készül arról is, hogy további 10 millió lejt tudjunk védekezésre fordítani a megyében az egészségügyi intézményeken keresztül.

Ezt az összeget más helyre előirányzott költségekből sikerült megspórolnunk. Például a 2020-ra irányzott vakációs jegyeket felfüggesztjük, az erre szánt pénzt pedig védekezésre költjük. Továbbá azon intézményeink költségvetését is megnyírtuk kicsit, amelyek jelen helyzetben zárva tartanak, továbbá a kulturális és sport tevékenységekre kiírt pályázatokból is elvettünk másfél millió lejt. Így sikerült összekalapozzunk házon belül 10 millió lejt. Ez sok pénznek tűnik, de a fogyóeszközök tekintetében egyelőre akadozik az Országos Stratégiai ellátás, ezért erre is jelentős összeget kell fordítanunk.

Mikortól indulnak be a konkrét tesztelések?

Pár napon belül meg kell hogy érkezzenek a reagensek, már csak ez az egyetlen része hiányzik a rendszernek a csomagküldő szolgálatok túlterheltsége miatt. Amint ez megérkezik – ami legkésőbb április 2-ra várható –, el tudjuk kezdeni az országos szabályzat által előírt módon a tesztelést. Nyilván pár napra szüksége lesz az orvosi csapatnak is, hogy belerázódjon a munkamenetbe. Viszont mi addig sem ülünk tétlenül, már a mai napon megrendeltük a gyorsteszteket is. Ezeket kizárólag arra fogjuk használni, hogy a már fertőzési tüneteket mutató betegeket vagy orvosokat teszteljük, és pozitív eredmény esetén azonnal el tudjuk különíteni őket, ezzel is védve kórházainkat, orvosainkat és természetesen a pácienseket egyaránt.

Milyen kritériumok szerint zajlik a tesztelés? Ugye sokan azt gondolhatják, hogy bárki kérheti az ellenőrzés ezen formáját.

Ez a folyamat, a sorrend nagyon szigorú katonai rendeletben van szabályozva. Elsősorban a már tünettel rendelkező személyeket fogjuk tesztelni és a velük közvetlenül érintkező orvosokat, majd ezt követően a fertőzött személlyel kapcsolatba került családtagokat. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ha nem védjük megfelelően a kórházainkat, ha azok gócponttá alakulnak, akkor kezdődnek majd az igazi gondok.

Szatmár megye mely kórháza vagy kórházai érintettek elsősorban a mostani helyzetben? Olvastunk arról, hogy vannak COVID-kórházak.

A betegek elsősorban a megyei kórház fertőző osztályára kerülnek, ahol van 14 kórterem. Ha ezek megtelnek, akkor a Szatmárnémeti Pnemuftiziológiai Kórházba kerünek, amelynek nem csak a megyeközpontban, de Bikszádon is van részlege. Itt fogják ellátni őket. Csak azok kerülnek a Nagykárolyi Városi Kórházba, akiknek valamiért más beavatkozásra is szükségük van: pl. kisebb műtéti beavatkozás, gipszelés. Ez a kórház úgynevezett támogató kórház a miniszteri rendelet alapján. De ha nagyobb műtétre kell sor kerüljön, akkor a megyei kórház az, amely átveszi a beteget. A megyei kórház is meg van nevezve, mint ilyen esetekkel foglalkozó kórház, de egy másik miniszteri rendeletben. Most arra törekszünk, hogy emberrel és felszerelésekkel is megerősítsük a károlyi kórházat is. Egy ilyen járvány idején mindenkit mozgósítani kell annak érdekében, hogy jól működjön a rendszer.

Naponta jelennek meg a közösségi oldalakon ilyen-olyan nyilatkozatok, úgy tűnik, mostanra mindenki gazdasági szakember és virológus is lett egyszemélyben. Ön hogy látja ezt?

Sajnos rengeteg félretájékoztatás jelenik meg a sajtóban és a közösségi médiában, hozzá nem értő személyek nyilatkoznak a megyei kórházak ellátásáról. Szeretném kihangsúlyozni, hogy a Szatmár megyei tanács alárendeltségébe tartozó egészségügyi intézmények számára már év elején 27 millió lej volt előirányozva. Ennek jelentős részét a megyei kórház kapta, de 2,5-2,5 millió lejt kapott az avasfelsőfalui és a Pneumoftiziológiai kórház is különböző fejlesztésekre és működési támogatásra. Mindent összevetve: 27 millió lejről indultunk, ehhez jött 1,5 millió lej és a napokban további 10 millió lej. Ez közel 10 millió eurót jelent csak a megyei tanács költségvetéséből a kórházak számára.

Kihez forduljanak azok a személyek, akik bármilyen tünetet észlelnek magukon?

Első lépésben a családorvos végez telefonos előszűrést, ő irányítja a pácienst a további vizsgálatok irányába, ő értesítheti akár a mentőszolgálatot is egy beteg kórházba szállításához. Ez azért fontos, mert így a kiérkező mentők már megfelelő védőruhában tudják felvenni a beteget. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a 2 000 igazolt fertőzés elérése után Románia az úgynevezett 4-es fázisba lépett, ami azt jelenti, hogy az enyhébb eseteket már otthon fogják ezentúl kezelni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?