Koronavírus: hazaengedték az első háromszéki gyógyultakat

A sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórházban 14-re emelkedett a koronavírus-fertőzéssel kezelt betegek száma, ám az első gyógyult beteget szerdán hazaengedték. Értesülésünk szerint egy nappal azelőtt a kolozsvári járványkórházból is gyógyultan hazaengedték az első háromszéki fertőzötteket, a kovásznai házaspárt és a fiuk barátnőjét. 

Időközben a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórházat átszervezték, és mintegy 400-ra bővítették a befogadóképességét, illetve feloldották a karantént az intenzív terápiás osztályon, számolt be András Nagy Róbert. A kórházmenedzser elmondta, jelenleg problémát jelent, hogy mintegy másfél hétre van még védőfelszerelés-készletük és nehezen tudják bővíteni raktárkészletüket, illetve a fertőzéstől tartva az egészségügyi személyzetből hárman felmondtak. 

Sok koronavírus-gyanús személy jelentkezik 

Szerdai online sajtótájékoztatón Rosu Mátyás, a kórház orvosigazgatója elmondta: jelenleg 14 koronavírus-fertőzöttet kezelnek, illetve van még 5 fertőzésgyanús személy, akiknek várják a teszteredményeit. Hozzátette: az elmúlt napokban sok koronavírus-gyanús személy jelentkezett a kórház sürgősségi osztályán. 

A koronavírussal fertőzött orvosok állapota jó, kettőjük tüdőgyulladással küzd, lázasak és étvágytalanok, de kielégítő az állapotuk. Őket tesztelik, és amint meggyógyulnak, hazaengedik és amint lehet, visszatérhetnek dolgozni, tette hozzá András-Nagy Róbert, aki szerint a protokoll alapján gyógyulást a betegség 12. és 13. napján végzett tesztek alapján állapítják meg, ha azok negatívak, akkor a páciensek haza mehetnek. Ez az eljárás azonban a betegek számának növekedése következtében hamarosan megváltozik, és a tünetmentes fertőzötteket teszt nélkül fogják 14 napos lakhelyi elkülönítésbe helyezni. 

Megnövelték a kórház befogadóképességét

Mint arról beszámoltunk, a múlt héten lezárták a sepsiszentgyörgyi kórház intenzív osztályát, miután az egyik ott kezelt betegről kiderült, hogy koronavírus-fertőzött. Az osztály 38 alkalmazottját tesztelték, eddig 28 eredmény érkezett vissza és mind negatív, így a helyi sürgősségi bizottság jóváhagyása után kezdhetnek dolgozni. 

András-Nagy Róbert elmondta, a kórházi osztályok átszervezésével hozzávetőleg 400-ra növelték a kórház befogadóképességét. A főépületben 200-250 koronavírus-fertőzött beteget tudnak egy időben ellátni, illetve további 60 fertőzésgyanús pácienst tudnak elkülöníteni. Külön épületben a régi kórházi szárnyban helyezik el a többi beteget, és két és félszeresére növelték az oxigénhálózat kapacitását. 

A sepsiszentgyörgyi kórházban jelenleg még mintegy másfél hétre elegendő védőfelszerelés áll az egészségügyi személyzet rendelkezésére, mondta a kórházigazgató, aki szerint nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy felkutassák és megrendeljék az újabb készleteket, de nehezen lehet azokat beszerezni. Ugyanakkor észszerűsítették is a védőfelszerelés használatát az egészségügyi minisztérium útmutatója alapján: arra törekednek, hogy amikor valaki felveszi a védőruhát, akkor egy időben teljesen ellássák a beteget, tehát vizsgálatot végezzenek, kezelést adjanak és el is lássák őket. 

Egészségügyi személyzetet alkalmaznak

Újságírói kérdésre válaszolva András-Nagy Róbert arról is beszélt: eddig három alkalmazott, egy idős orvos, egy asszisztens és egy ápoló mondott fel a koronavírus-fertőzéstől tartva. Az igazgató rámutatott: az orvos nem megfutamodott a felelősség elől, hanem közel 70 éves, az első vonalban dolgozva veszélyeztetett, ezért közösen döntöttek arról, hogy otthonról segíti az egészségügyi személyzet munkáját. 

A katonai rendelet lehetővé teszi, hogy versenyvizsga nélkül, hat hónapra alkalmazzanak egészségügyi személyzetet, mutatott rá Tamás Sándor. A háromszéki önkormányzat elnöke tudatta, jövő héten megkötik a szerződéseket az újonnan alkalmazottakkal, akik a koronavírus elleni védekezés első vonalában fognak dolgozni. A sepsiszentgyörgyi kórháznak közel 1 000 alkalmazottja van, közülük 96-an vannak lakhelyi elkülönítésben vagy kórházban ápolják őket. Amint a tesztjeik negatívak lesznek, visszatérnek dolgozni. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?