Kukac kerülhetett az ételbe a szatmári kórházban: szabotázs körvonalazódik

Kövér gyümölcskukac „virgonckodik” a csirkecombos makarónihalom tetején a szatmárnémeti fertőző kórház egyik páciensének ebédjén – a felháborító eset egyetlen bizonyítéka egy mobiltelefonos felvétel, mivel az étel maradékát sehol nem találták. Az ügyben két bizottság is vizsgálatot folytat, melyek végén a kórház vezetősége a nyomozóhatósághoz fordul, ugyanis megalapozott a gyanújuk: szabotázs történt.

A virtuális térben futótűzként terjedtek tovább azok a felvételek, amelyeken egyszer használatos ételhordódoboz és annak tartalma, a szatmárnémeti fertőző kórházba beutalt egyik beteg ebédje látható, a csirkecomb melletti makarónin pedig egy kövér, tekergőző gyümölcskukac. A felháborító eset nyomán azonnal belső, valamint közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági vizsgálatot rendelt el a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház vezetősége.

Az ügy hátterében ugyanakkor egyfajta szabotázs is körvonalazódik. „Azon a napon különböző menüsorban 608 adag ebéd készült a kórház konyháján, amiből 32 adagot szállítottak úgynevezett termobox (hőtartó) dobozokba a fertőző kórházba, s ezen egyikében volt az a bizonyos kukac, állítólag. Azért mondom, hogy állítólagosan, mert mire a riasztást követően nagyon rövid időn belül a helyszínre érkezett a konyhavezető, a makarónit már kidobták és nem találtuk sem a kukákban, sem sehol... A kukac létének egyetlen „bizonyítéka” a mobiltelefonnal készült fénykép. Hogy egy virgonc, élő kukac hogy került a főtt ételbe, az felfoghatatlan és a két vizsgálóbizottság szakértői sem tudják. Az biztos, hogy nem a konyháról került ki! A napi ebéd alapanyagait minden reggel 8 órakor veszik ki a hűtőházakból (oda pedig tanúsítvánnyal rendelkező előállítóktól kerülnek), s 11 óra 30 percre készül el az étel; a száraz makaróniban nem lehetett, a paradicsomlében, olajban, hagymában és a mélyfagyasztott csirkecombban sem. Az eddigi vizsgálatok nyomán annyit már megtudtunk, hogy aznap igencsak sokat időztek az ebédek kiosztásánál. Alapos a gyanúnk, hogy szabotázsról van szó, épp ezért a két bizottság vizsgálatainak lezárást követően értesítjük a nyomozóhatósági szerveket. Felháborító és megengedhetetlen, hogy önös célból bárki is a beutalt betegek ételével, a tisztességes konyhai dolgozók és a jól működő kórházkonyha jó hírével akarjon visszaélni!” –  jelentette ki Marc Adrian kórházmenedzser.

Nem volt döccenőmentes a beindítás

Jogos felháborodása annál is érthetőbb, mivel a kórházkonyha két évvel ezelőtti beindítása nem volt sem egyszerű, sem döccenőmentes feladat, a megfelelő hely, felszereltség, alapanyagok és hozzáértő személyzet gondján túl reális és irreális buktatókkal kellett szembesülniük, míg végül 2018  július 1-jén megkezdhette működését. A konyhának ugyanis már 2016-ban el kellett volna készülni és működnie, az előző kórházmenedzser azonban – hangzatos ígéretei ellenére – semmiféle közbeszerzési eljárást nem indított el a konyhai eszközök, alapélelmiszerek és szállítóeszközök beszerzésére. S ez csak szó szerint az utolsó pillanatban, az év utolsó napjaiban derült ki, amikor a volt menedzser már betegszabadságon tartózkodott és helyettesítői, illetve a megyei tanács vezetősége szembesült a semmi nincs-tényével, miközben a betegek étkeztetését addig ellátó catering-céggel az új év első napján lejárt a szerződés.

Hogy a kórházban ápoltak étkeztetése biztosítva legyen és ne maradjanak reggeli, ebéd és vacsora nélkül, a kórház kénytelen volt fél évvel, 2017 július 1-ig meghosszabbítani a szerződést a céggel. Közben az új kórházmenedzser, azaz Marc Adrian Pataki Csaba tanácselnökkel és a megyei tanács vezetőségével közösen ténylegesen beindította a „konyha-projektet”, de a start előtti utolsó pillanatban is meg kellett vívniuk még egy csatát.

„A catering cég utolsó pillanatig nem akart hozzáférést adni a hűtőszobához, mi meg ott álltunk a nyári forróságban a vajjal, tejtermékekkel, felvágottakkal, 1,5 tonna fagyasztott hússal, 3 000 friss tojással, 1 tonna hűtést igénylő zöldséggel, amiket bérelt hűtőkocsikban tároltunk, amíg elhelyezhettük őket a hűtőszobában. Aztán beindult a gépezet, újításként bevezettük, hogy a délután beutalt páciens is kapjon már vacsorát, valamint a délelőtt kiutaltak számára is legyen biztosítva még az ebéd; a korábbi, helyben felszeletelt kenyéradagok helyett előre csomagolt 300 grammos kenyereket rendeltünk. Egyébként azóta egyre több reggeli-élelmiszer (lapsajt, vaj, méz, lekvár, felvágott) már 'személyre szóló' adagcsomagolásban érkezik a beszállítóktól a higiéniai követelményeknek eleget téve” – magyarázta a kórházmenedzser.

S bár a felsorolást hallva azt gondolhatnánk, mindezen újítások jelentősen emelték a költségeket is, ez nem így van: ugyanis az utolsó cateringes-évben 3 778 810 lejbe került a betegek napi háromszori étkezésének biztosítása, a saját konyha üzemeltetése óta eltelt évben pedig 2 846 000 lejre csökkentek a költségek, azaz sikerült 932 000 lejt 'megspórolni' (amelynek nagy részét a konyhai felszerelés fejlesztésére fordítják) úgy, hogy közben az ételek minősége jelentősen javult.

Ízletes még a diétás menü is

A saját konyha beindításának (vagy ha úgy tetszik, újraindításának) gondolata már jó ideje megfogalmazódott, hiszen ez az egyetlen megoldás annak érdekében, hogy a beutalt betegek jobb minőségű és ízletesebb ételt kapjanak – mert diétás ételt is lehet finoman, ízletesen, jó minőségben főzni, már ha vannak szakképzett és hozzáértő alkalmazottak.

„Amikor 2016-ban átvettem a megyei tanács vezetését az egyik legnagyobb gond a kórházban az étkeztetés volt. Akkor már több mint egy évtizede, 2005-től (élve a korabeli törvények adta lehetőséggel) catering cég biztosította a beutaltak étkeztetését itt az új kórházban, a régi- és a fertőzőkórházban, valamint a tasnádi intézményben, s a főtt ételek mind minőségi, mind tartalmi szempontból mondjam úgy 'egy lére mentek', ráadásul mire a beteghez értek, nagyon sokszor már dermedt-hideg volt a leves, a második fogás. Arról már nem is beszélve, hogy a cateringes rendszer anyagi szempontból is komoly összeggel terhelte meg a kórház költségvetését, így konkrétan megfogalmazódott, hogy beindítsuk, pontosabban újraindítsuk a kórház saját konyháját. Nem vagyok szakember, de mély meggyőződésem, hogy egy beutalt, beteg ember mielőbbi felépüléséhez az orvosok, ápolók felkészültsége, a gyógyszeres kezelés, a kórtermi körülmények mellett nagy mértékben hozzájárul a jó minőségű, változatos, tápláló étel is. Hozzáértéssel és odafigyeléssel, törődéssel pedig a diétás ételt is lehet finoman és ízletesen készíteni” – mondta Pataki Csaba tanácselnök, hiszen a kórház a megyei tanács fennhatósága alá tartozik. Az ételek minőségi javulását és változatosságát a páciensek is érzékelik és értékelik, s azok különösen, akik valamilyen krónikus betegségben szenvedve többször voltak már beutalva s a cateringes korszak ebédjeit is kapták.

Napi átlag 750 adag étel készül

A konyhában forrón kerül az étel az egyszer használatos műanyag tárolódobozokba, amelyeket nagyméretű, úgynevezett termobox (hőtartó) dobozokba helyeznek, s abban szállítják az osztályokra, épületekbe, annak érdekében, hogy a beutaltak valóban meleg ételt kapjanak. Ugyancsak ennek érdekében sikerült lecsökkenteni a szállítási, valamint az étel-előkészítési időt is – a konyhán most több mint 35 fős, szakképzett „főzőcsapat” dolgozik, naponta átlagosan 750 adag étel készül (de szükség esetén 900 adagot is tudnak készíteni), s az általános mellett 16 típusú speciális menüt állítanak elő, minden diétának biztosítva a megfelelő kalóriamennyiséget is.

A kórház rövid távú tervei között szerepel egy étkezde kialakítása az egészségügyi személyzet számára (jelenleg az ügyeleteseknek jár automatikusan az ebéd/vacsora, ugyanaz, mint ami a betegeknek is fel van szolgálva), ahol előállítási áron jutnak majd hozzá a meleg ebédhez, hogy ne kelljen a piacra, környékbeli árudákba átmenniük uzsonnát vásárolni.

Kimaradt?