Az ország legmodernebb kulturális és ifjúsági központja épül Sepsiszentgyörgyön

Sepsiszentgyörgy történetének eddigi legnagyobb beruházását valósítják meg a város központjában: a jelenlegi Bodok hotel helyén megépül az ország legkorszerűbb kulturális-ifjúsági központja. Ehhez lebontják a „kommunista relikviát”, a romos Bodok szállodát. A nagyszabású projekt létrejöttéhez három intézmény fogott össze a tulajdonukban lévő ingatlanokkal társulva, így a sepsiszentgyörgyi és háromszéki önkormányzatok és a Sapientia Alapítvány – jelentette be pénteken Antal Árpád polgármester, Tamás Sándor háromszéki tanácselnök és Kató Béla, az alapítvány elnöke, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. 

A korszerű kulturális és ifjúsági központ a volt Bodok szálló és a körülötte lévő ingatlanegyüttes helyére épül meg 2024-ig. A tervezési folyamat egy évet, a kivitelezés pedig több mint két évet vesz igénybe. A kulturális és ifjúsági központ koncepcióját az a budapesti csapat állítja össze, amely többek között a Művészetek Palotáját (MÜPA) is tervezte. A projekt terveit március 14-én mutatják be Sepsiszentgyörgyön, a Háromszék Táncstúdióban.

Elöljáróban annyit árultak el, hogy az épületegyüttes része lesz a legkorszerűbb, legjobb akusztikával rendelkező romániai hangversenyterem, de ugyanott kapnak helyet a városi és a megyei önkormányzat fenntartásában lévő művelődési intézmények, így a Tamási Áron Színház, a Cimborák Bábszínház, a Bod Péter Megyei Könyvtár, az Erdélyi Művészeti Központ (EMÜK), az M Stúdió új székházai és előadótermei is. Emellett a központ egy olyan ifjúsági és kulturális tere lesz a városnak, ahol a középiskolás fiatalok minőségi szabadidőt tudnak majd eltölteni, mondta Antal Árpád polgármester. 

„A belváros átalakítására vonatkozó városrendezési tervet már elindítottuk, a három intézmény közötti társulás szövegét jövő héten hirdetjük meg közmeghallgatásra, melyet két hónap múlva lehet a helyi és a megyei tanácsok elé terjeszteni” – vázolta az ütemtervet Antal Árpád, aki szerint amint ezek a dokumentumok megszületnek, elindítják a közbeszerzési eljárást és a bontásokat. Tervek szerint 2024-ben adják át az új központot. 

Tamás Sándor háromszéki tanácselnök emlékeztetett, hogy Antal Árpád polgármesterrel közösen már 10-12 éve kezdeményezték, hogy Sepsiszentgyörgy és Háromszék ne csak helyi és megyei szinten végezzen feladatokat, hanem vállaljon székelyföldi, összerdélyi szerepet is. A kultúra, közösségépítés és sport terén is több ilyen kezdeményezés valósult meg, ilyen az Erdélyi Művészeti Központ (EMÜK), a szórványközösségekkel indított testvérkapcsolatok, a kosárlabdában és futballban elért sikereket. A sepsiszentgyörgyi színházak és táncegyüttesek sem csak helyi, hanem Kárpát-medencei szintűek, illetve a könyvkiadássokkal is összerdélyi kiadványok születtek. Ugyanilyen ügy a hármas együttműködésben megszülető új intézmény, a kulturális és ifjúsági központ is – mondta a tanácselnök.

„Ne sajnálják a Bodok hotelt!”

Antal Árpád polgármester emlékeztetett, hogy a kommunizmus alatt sok értékes ingatlant lebontottak, és olyan épületeket húztak helyükbe, amelyekkel a város lakossága nem tud azonosulni, most viszont olyan létesítményt terveznek, amely „irányt szab és minket képvisel”. 

Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke hozzátette: „fontos, hogy mindenki a magáénak érezze a beruházást, támogassuk, dolgozzunk érte, majd használjuk. Ez egy olyan beruházás, amilyen még nem volt, és nem tudom, még mikor lehet” – mondta a református püspök. Hozzátette, hogy egy ilyen kulturális-ifjúsági központnak a város központjában van a helye, nem kell sajnálni a Bodok szállót, hiszen tízszeres értéket kap vissza a város. Kató Béla arra hívta fel a figyelmet, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat többször próbált befektetőt találni a Bodok hotel felújítására, ám mivel az épület nem felel meg a korszerű előírásoknak, senki nem vállalta a hatalmas beruházást. 

Mint ismert, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat 2014-ben 745 000 euróért vásárolta meg a Bodok hotelt egy brassói vállalkozótól, aki magánosítás során 2003-ban jutott hozzá az egykori Olt Turisztikai Rt. három ingatlanához. A vállalkozó ugyan megpróbálkozott a városközponti, tízemeletes hotel felújításával, de egy idő után leállította a munkálatokat, azóta a romos épület rondítja a városközpont arculatát. A sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak is voltak tervei a Bodok hotel felújítására és átalakítására ám többszöri nekifutásra se talált befektetőt, aki vállalta volna a szálló felújítását és korszerűsítését. A hotelt el is szerették volna adni egymillió eurós kikiáltási áron, ám négyszeri meghirdetésre se akadt érdeklődő, még akkor sem, amikor szinte vételáron kínálták eladásra. 

Egyetemi kampusz is épül 

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet működtető Sapientia Alapítvány elnöke, Kató Béla arról is beszámolt, hogy Sepsiszentgyörgyön az önkormányzattól bérlik, és feljavították a Csíki utcai volt mezőgazdasági líceum épületét, ahol az akkreditált agrármérnöki szak működik. Az elmúlt hetekben véglegesítették az erdészmérnöki és vadgazdálkodási szak akkreditációját, a sport szak most van kidolgozás alatt. 

Az egyetem ugyanakkor felvásárolta a Sepsi Arénával szemben fekvő 12 hektárnyi területet, oda épül fel a kampusz, ennek a három szaknak a kiszolgálására. Az új központ kiváló lehetőséget biztosít majd arra, hogy az egyetemisták aktív szerepet vállaljanak a város kulturális életében.

Kató Béla kifejtette: „nem várható el, hogy a háromszéki fiatalok hazatérjenek, ha nem teremtünk számukra olyan munkahelyeket, ahol megtalálják helyüket. Sepsiszentgyörgy pedig sokat tett azért, hogy összekapcsolja az ifjúságot és a kultúrát. Ha van ifjúság van fejlődés, ez válasz a jövő kérdésére, hogy mi lesz velünk” – mondta a református püspök.  

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?