Családon belüli erőszak: közel 8 ezer ideiglenes távoltartási rendeletet állítottak ki tavaly

Közel 8 ezer ideiglenes távoltartási végzést állítottak ki a tavalyi év folyamán a rendőrök, amelyek közül közel 3 ezer esetben végleges távoltartást rendelt el a bíróság. A Román Rendőrség annak kapcsán közölt adatokat, hogy egy év telt el a bántalmazottakat szigorúbban védő törvénymódosítás hatályba lépése óta. Ennek lényege, hogy az agresszort azonnal eltávolíthatják a bántalmazott mellől.

A törvénymódosítás szerint családon belüli erőszak esetén a rendőrök azonnal eltávolíthatják a bántalmazót az áldozat környezetéből, a közös otthonból. A sürgősségi távoltartási rendelet bevezetését az RMDSZ kezdeményezte, a törvény kidolgozásában Csép Andrea képviselő oroszlánrészt vállalt. Eddig a távoltartási végzést a bíróság állíthatta ki az erőszakos tett megállapítását követő legtöbb 72 órán belül, és akkor, ha az áldozat feljelentést tett.

A rendőrség most már ideiglenes távoltartási végzést állíthat ki, amely öt napig érvényes és bírói belegyezés nélkül rendelhető el. „Ötnapos ideiglenes távoltartási végzést bocsáthat ki a hatóság, ha a bántalmazó a családtag életét, épségét, szabadságát fenyegeti” – mondta korábban a Maszolnak Csép Andrea képviselő. A hatóságokat riaszthatja tanúként egy szomszéd is, aki hallja, hogy bántalmazás történik, az áldozat is tehet feljelentést szóban, írásban vagy az 112 segélyhívószámot tárcsázva, de a rendőröknek hivatalból is kötelességük fellépni, ha járőrözés közben valahol családon belüli erőszakot tapasztalnak.

Egy évvel a törvénymódosítás hatályba lépése után a rendőrség közölte: 2019-ben Romániában 7 986 ideiglenes távoltartási rendeletet állítottak ki, ezek közül 2 958 esetben a bíróság végleges távoltartást rendelt el. Leggyakrabban maguk az áldozatok kérték az ideiglenes távoltartást, 39 esetben más személyek, 77 esetben pedig az ügyben illetékes intézmények. Az ideiglenes távoltartási végzések 66 százalékát városi környezetben elkövetett bántalmazás miatt állították ki.

Ugyanakkor 7 899 végleges távoltartási rendeletet állítottak ki tavaly a bíróságok, leggyakrabban itt is a bántalmazott fél kérésére (7 146 eset), 578 esetben az ügyész, 175 esetben pedig más intézmények igénylésére.

Csökkenőben a bűncselekményeknek a száma

2018-hoz viszonyítva tavaly csökkenőben voltak a családon belüli erőszakhoz köthető bűncselekményeknek a száma, részletezi a rendőrség. 

A koldultatás több mint 64 százalékkal, gyermekek esetében több mint 12 százalékkal csökkent, 36 százalékkal kevesebb testi sértés történt, több mint 21 százalékkal kevesebb emberölési kísérlet, továbbá a gyerekek szexuális kizsákmányolása 2018-hoz képest 16 százalékkal csökkent, több mint 12 százalékkal a halált okozó testi sértések száma, és több mint 5 százalékkal a családelhagyás. A zsarolásos esetek több mint 9 százalékkal, az öngyilkosságban közreműködés bűncselekmények száma pedig 100 százalékkal csökkentek.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?