banner_phBMMWg3_970x250_Mol_HU.jpg
banner_6stHcYKY_300x250_Mol_HU.jpg

FRISSÍTVE - Magyar helységnévtáblákat mázoltak le Székelyföldön

FRISSÍTVE: Eddigi információk szerint több Hargita megyei település és egy Maros megyei település helységnévtáblájának magyar feliratát mázolták le ismeretlen tettesek szombatról vasárnapra virradóra. Máréfalva polgármestere a Maszolnak úgy értékelt: „ezt nem magyar ember vitte végbe”. Az érintett települések, az RMDSZ és a Brassó megyei út- és hídügyi igazgatóság (DRDP) is a rendőrséghez fordul.

Az incidensről a máréfalvi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán adtak hírt vasárnap. Mint a bejegyzésben írták: a fekete festékszóróval kizárólag a magyar feliratot fújták le. 

„Az eset ismét arra emlékeztet minket, hogy az ország, amelyben élünk, nem védi kellőképpen a kisebbségben élők jogait, ezzel is ellehetetlenítve a békés együtt élést, etnikai feszültséget keltve. A rongálás mindnyájunkra nézve sértő, hiszen ezeknek a kétnyelvű tábláknak szimbolikus jelentőségük van, annak a bizonyítékai, hogy minden ember egyenlő tagja a közösségnek, nemzetiségétől függetlenül” – olvasható a bejegyzésben.

A lefestett magyar feliratokat vasárnap reggel 9 órakor vették észre Máréfalván – mondta Kovács Imre polgármester a Maszolnak, aki magyarellenes provokációnak értékeli az incidenst. „Úgy gondoljuk, hogy ezt nem magyar ember vitte végbe” – fogalmazott. 

A polgármester kitért arra is: az elkövető(k) feltehetőleg jól ismeri(k) a települést, ugyanis azt a helységnévtáblát mázolták le, amelyik kívül esik a térfigyelő kamerák látószögéből. Ez a Csíkszereda irányából Máréfalvára vezető úton történt, a település kezdetétét jelölő helységnévtáblánál. A megrongált táblát az Országos Útügyi Vállalat vasárnap délelőtt eltávolította. 

Ennek ellenére hétfőn végignézik mind a máréfalvi, mind a szomszédos települések kameráit, valamint rendőrségi feljelentést is tesznek, tette hozzá Kovács Imre. 

Székelyduvarhelyen is vandálkodtak

„Az éjjel egyelőre ismeretlen személyek fekete festékkel lefestették a város Csíkszereda felőli kijáratánál a Székelyudvarhely helységnévtáblának a magyar feliratát” – erősítette meg portálunknak Zörgő Noémi, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal szóvivője. Hozzátette, a helyi rendőrséggel egyeztetve a térfigyelő kamerák felvételei alapján elkezdték a tettes(ek) beazonosítását. 

Máréfalva és Székelyudvarhely mellett Székelyszentlélek magyar helységnévtábláját is megrongálták, tudtuk még meg Kovács Imre polgármestertől. 

Egy olvasónk által küldött fotó szerint a Maros megyei Hármasfalu helységnévtáblájának magyar feliratát is megrongálták az éjjel. 

Csíkszereda helységnévtáblájával is elbántak

A Brassó megyei út- és hídügyi igazgatóság (DRDP) eddigi információi szerint vasárnapra virradóra Csíkszereda, Székelyudvarhely és a Maros megyei Hármasfalu helységnévtáblájának magyar feliratait mázolták le ismeretlen tettesek – közölte a román sajtóval Elekes Róbert szóvivő. Hozzátette, hétfőn a hatóság feljelentést tesz az ügyben a rendőrségen. 

Az RMDSZ elítéli a történteket

„Nem jól kezdtük ezt az évet” – értékelt az incidens kapcsán Hegedüs Csilla, az RMDSZ szóvivője az M1 kolozsvári tudósítójának. Közölte: „az RMDSZ elítéli és a közösség elleni provokációnak tartja ezeket a tetteket”, amelyek nem segítik a román és magyar közösség békés együttélését. Elmondta, feljelentést tettek a rendőrségen, és elvárják, hogy a tetteseket megbüntessék.

banner_3QCqSgiR_Artboard 2-100.jpg
banner_GPTpbb6w_970x250.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?