FRISSÍTVE - Ferenc pápa kinevezte Jakubinyi György érsek utódját

FRISSÍTVE: December 24-én Ferenc pápa elfogadta Jakubinyi György érsek lemondását a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség éléről és mons. Kovács Gergelyt, a Kultúra Pápai Tanácsának (a Vatikán kulturális minisztériumának) irodavezetőjét, Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátorát nevezte ki utódjának – közölte a romkat.ro. FRISSÍTÉS: Jakubinyi György elköszönő levelében úgy fogalmazott: „ahogy engem is elfogadtatok, ugyanazzal a szeretettel fogadjátok utódomat, mons. dr. Kovács Gergely kinevezett gyulafehérvári érseket is”.

Ferenc pápa elfogadta Tamás József segédpüspök kánoni korhatár miatt benyújtott lemondását is. Az érsekséget mons. Kovács Gergely felszenteléséig és beiktatásáig a szentatya megbízásából Jakubinyi György ny. érsek apostoli adminisztrátorként vezeti, írta még az erdélyi római katolikus egyházmegyék által működtetett hírportál. A Szentszék Márton Áron püspöki kinevezésének a 81. évfordulóján hozta nyilvánosságra Kovács Gergely kinevezését.

Mons. Kovács Gergely 1968. július 21-én született Kézdivásárhelyen, ugyanitt érettségizett. 1987-ben kezdte meg teológiai tanulmányait Gyulafehérváron, majd 1990-ben Rómában a Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként folytatta a Gregoriana és a Lateráni Pápai Egyetemeken.

1993. július 3-án a gyulafehérvári főegyházmegye számára szentelte pappá szülővárosában Bálint Lajos érsek. Római tanulmányait egyházjogi doktorátussal 1996-ban fejezte be, majd egy évig a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébánián segédlelkészként tevékenykedett.

1997 augusztusában visszatért Rómába, azóta a Kultúra Pápai Tanácsának szolgálatában áll, 2004 óta irodavezetői minőségben. 2000 júliusától pápai káplán. 2012 februárjától Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora, számos, több nyelven megjelent Márton Áronról szóló kiadvány szerkesztője, posztulátori minőségében idén 17. alkalommal szervezett Márton Áron-zarándoklatot a püspök életének hazai helyszínein, negyedik alkalommal vezetett zarándoklatot Doberdóba, a katona Márton Áron nyomdokain.

FRISSÍTÉS: Jakubinyi György elköszönő levelében úgy fogalmazott: „ahogy engem is elfogadtatok, ugyanazzal a szeretettel fogadjátok utódomat, mons. dr. Kovács Gergely kinevezett gyulafehérvári érseket is”.

Az érsek elköszönő levelét a romkat.ro közölte. Ebben egyebek mellett köszönetet mondott az elmúlt évtizedekekért. 

Felidézte: a csíksomlyói Segítő Mária kegytemplomában 29 éve szentelték püspökké. „Három évet boldog emlékű Bálint Lajos, Erdély első érseke mellett szolgáltam mint segédpüspök, majd 25 év következett a megyés-főpásztori érseki szolgálatban. Egyházi Törvénykönyvünk 401. kánonja előírja, hogy a püspök 75 éves korában beadja a lemondását a szentatyának. Azt is említi a kánon, hogy – ha betegség vagy bármilyen más ok akadályozza püspöki szolgálata teljesítését – korhatár előtt is lemondhat. Ez az én esetem: a Törvénykönyv szerint volna még egy bő évem, de a sok öregkori gyengeség miatt lelkiismeretben úgy éreztem, hogy le kell mondanom” – írta. 

„Kérésem: ahogy engem is elfogadtatok, ugyanazzal a szeretettel fogadjátok utódomat, mons. dr. Kovács Gergely kinevezett gyulafehérvári érseket is. A funkcióról le lehet mondani, de az atyaságról soha, vö. amikor a családapa nyugdíjba megy, lemond az állásáról, de megmarad halálig felelős családapának. Így van a püspökkel is…” – fogalmazott körlevelében Jakubinyi György. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?