Szülőföldön magyarul: a kifizetések java része már megtörtént


-A A+

Pénteken, december 20-án volt az oktatási-nevelési támogatások átutalásának utolsó időpontja a Szülőföldön magyarul program keretében. A teljes pályázatot beküldő igénylők, valamint az OTP bankban folyószámlával már rendelkezők tehát meg kellett kapják a pénzt.

A jövő év elejére maradnak azok, akiknek hiánypótlást kellett beküldeniük, valamint azok, akik először nyitottak folyószámlát az OTP-nél. „A legelőször igénylők részére a támogatás kifizetésének érdekében az OTP bank automatikusan folyószámlát nyit, illetve bankkártyát készít, mikor kész van, értesítve lesznek postán, hogy hol, mikor kell átvenni” – olvasható a tájékoztató a Szülőföldön magyarul program honlapján.

„Mindenkihez el kellett jusson a pénz, akinek van már számlája az OTP bankban” – szögezte le érdeklődésünkre Ady-Kovács-Ferenczi Noémi, a Szülőföldön magyarul program romániai koordinátora. Tájékoztatott arról is, azok sem késtek le a pénzről, akiknek újra kellett nyitni a számlájukat vagy akadt azzal valamilyen problémájuk: „meg kell oldani január vége előtt és az újakkal együtt megkaphatják a támogatást”.

A programkoordinátor szerint január vége, február eleje körül várható a támogatások folyósítása a legelőször igénylők számára, és körülbelül ekkor történhet meg az eredetileg hiányos pályázatot beküldők számára is a kifizetés.

Idén összesen 139 737 pályázat érkezett Erdélyből, ebből 139 085 az oktatási-nevelési és 652 a hallgatói támogatásra vonatkozik. Tavaly összesen 145 884 igénylést számoltak. Az oktatási-nevelési támogatás összege idén is 310 lej, a hallgatói támogatás összege pedig 40 lej.

(Címlapfotó forrása: MTI

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X