Böjte Csaba: „Ha adventben megtisztítjuk a lelkünket, karácsonykor maguktól gyulladnak ki az ünnepi fények”

Már advent legelejétől próbálunk karácsonyi hangulatot teremteni, és ezt helytelenül tesszük – vélekedett Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, aki a baráti, rokoni kapcsolatok felfrissítésében, a lelkiismeret-vizsgálatban és az elcsendesedésben látja a bűnbánati szent idő lényegét. Beszélgetésünk során rávilágított, hogy szerzetesként az adventet a maga egyszerűségében éli meg, és erre biztatja a körülötte élőket is: a „lélekfelfrissítés” és a kapcsolataink rendbe tétele után maguktól gyulladnak ki az ünnepi fények, így nem szükséges a folyamatos szaladgálás, vásárlás a karácsony megteremtéséhez.

Karácsonyra hangolódva arra kértünk néhány ismert erdélyi személyt: meséljék el, miként teremtenek otthonukban, környezetükben és lelkükben ünnepi hangulatot, hogyan készülődnek szeretteikkel a karácsonyra. Elsőként Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójával beszélgettünk. Interjúsorozatunk további részeiben erdélyi származású művészeket, sportolókat, egyházi szereplőket és humoristákat kérdezünk.

Csaba testvér szerint az adventi időszakra nem karácsonyi felkészülésként kell tekinteni, hanem bűnbánati szent időként, amikor elgondolkodhatunk a helytelen cselekedeteinkről, arról, hogy miként javíthatnánk meg a kapcsolatainkat, barátságainkat, és hogyan tervezhetjük újra az életünket. Ilyenkor még a templomok oltárait is leegyszerűsítik, lila színbe öltöztetik azokat, hogy ne a külsőségek foglalkoztassanak bennünket, hanem a lelki dolgaink.

Az adventi koszorúk cicomázgatásával elmulasztjuk annak a lehetőségét, hogy magunkba tekintsünk: a díszek rakosgatása, az ünnepvárás, az eszeveszett vásárlás pont a lényeges részt veszi el az életünkből, és ezáltal szegényebbek leszünk – magyarázta Csaba testvér.

Hozzátette, a dévai gyermekotthonban élő gyermekekkel együtt ő is készít adventi koszorút, hiszen minden templomnak van egy jelképes koszorúja, de a karácsonyt megelőző időszaka „csendes munkával eltöltött napokból áll”: meglátogatja a családi házakat, felfrissíti a gyermekekkel való kapcsolatát, és Isten akarata szerint rendezi a viszonyait, végzi bűnbánatát.

„Egyszerhasználatosak lettek az emberi kapcsolataink”

Az emberi kapcsolatok fontosságát Ferenc pápa szavaival példázta: „a mai ember selejtező”, kidobja a holmijait, de nem azért, mert elromlottak vagy elszakadtak volna, hanem azért, mert talál helyettük jobbat. „Az emberi kapcsolataink is egyszerhasználatosak lettek, hiszen ha összeveszünk valamin, rögtön leselejtezzük, kidobjuk a másikat, pedig Isten azt akarja, hogy a meglévő kapcsolatainkat ápoljuk” – mutatott rá.

„Mindig a szomorúság az, ami beárnyékolja az életünket, és megfoszt az ünnepi hangulattól” – mondta Csaba testvér. Hozzátette, ezért kell az adventet a maga valójában megragadnunk, mert fontos, hogy ledolgozzuk a felgyülemlett feszültséget. „Ha sikerül kitakarítanunk a lelkünket az advent alatt, akkor a jókedv külső jelei is láthatóvá válnak: előkerül a kalács, a bejgli, az öröm, a kölyökpezsgő, a szórakozás”. Ha örülnek a szívek, akkor a gyermekotthonban is szeretnek táncolni, ajándékot kapni és ajándékozni a gyermekek – tette hozzá.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?