Közlekedési bírságok: ekkora lehet jövőre a büntetőpont értéke


-A A+

Mivel a kormány által szerdán közzétett határozattervezet szerint január elsejétől 2230 lejre emelkedik az országos bruttó minimálbér, a közlekedési bírságok alapjául szolgáló büntetőpont értéke 223 lejre nőhet. Ha csak az Orban-kabinet nem lép valamit.

Mint ismert, a büntetőpont értéke a mindenkori bruttó minimálbér 10 százaléka. Ám az erről szóló törvényt egy sürgősségi rendelettel már 2017 végén, egy évre hatályon kívül helyezte az akkori kormány, és 145 lejben állapította meg a büntetőpont értékét.

A múlt év végén a Dăncilă-kabinet egy újabb sürgősségi rendelettel 2019-re is 145 lejre „fagyasztotta be” ezt az összeget. Ha az Orban-kormány nem hoz az idei év végéig egy hasonló sürgősségi rendeletet, és megemeli a minimálbért, akkor a büntetőpont automatikusan – a törvénynek megfelelően – 223 lejre nő.

Amikor erről kérdezték szerdán az újságírók, Ludovic Orban miniszterelnök kijelentette: a büntetőpont értékének folytonos befagyasztása helyett inkább a kiszámításának módjáról szóló törvényen módosítana úgy, hogy az összeg többé ne függjön a minimálbértől.

„A büntetőpont értékét kétszer is be kellett fagyasztaniuk az előző kormányoknak. Ez azt jelenti, hogy rossz elképzelés volt az összeg összekapcsolása az országos bruttó minimálbérrel. Módosítunk ezen az elképzelésen, találunk majd rá egy megoldást” – mondta Ludovic Orban.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X