Megrongálták a fényinstallációk magyar feliratát Kolozsváron


-A A+

​Ismeretlenek letépték a Lights On Romania művészeti kezdeményezés egyik köztéri fényinstallációjának magyar nyelű molinóját Kolozsváron. Oláh Emese alpolgármester szerint a vandalizmus hátterében magyarellenesség áll.

Egy nap sem telt el azóta, hogy a kolozsvári karácsonyi vásár főbejáratán megjelent a magyar nyelvű felirat, illetve a rendezvény programját is közlik magyarul. Szintén pozitívumként könyvelhető el, hogy a művészi fényszobrok köztéri elhelyezését célzó kezdeményezés, a Lights on Romania a többnyelvű kommunikációt választotta az idén november 21. és december 15. közötti kolozsvári kiállításának népszerűsítéséhez, a nemzetközi és helyi művészek alkotásainak leírásához: a román mellett angol és magyar nyelven, ugyanolyan méretben és terjedelemben tüntették fel a címeket, ismertetőket.

Ez zavarhatott egyeseket, ugyanis szombatra virradóra megrongálták az egyik feliratot. Oláh Emese kolozsvári alpolgármester a Facebookon ítélte el a történteket, sajnálatát fejezve ki, „hogy az ünnepvárás jegyében Kolozsváron még van, aki gyűlöletet gerjeszt és magyar nyelvű molinók megrongálását tartja »méltó« cselekedetnek”.

 

A Lights On Romania internetes honlapján és a Facebook-oldalán oldalán is a háromnyelvű kommunikációt választotta. A magyar nyelvet azért is, hogy – tájékoztatásuk szerint – a Kolozsváron jelentős számban élő magyarok is magukénak érezzék a rendezvényt, illetve, mert a városba Erdély és Magyarország minden szegletéből érkeznek magyar turisták is.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X