Szén-dioxid szivárgás miatt evakuáltak egy nemrég megnyitott bevásárlóközpontot

Öt személy került összesen kórházba a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka, miután a nemrég megnyitott nagyszebeni kereskedelmi központot evakuálták szerda este szén-dioxid szivárgás miatt.

A Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség csütörtök reggeli tájékoztatása szerint négy tűzoltóról és a kereskedelmi központ egy alkalmazottjáról van szó. Mind az öten szédülésre és hányingerre panaszkodtak. Miután a helyszínen orvosi ellátásban részesítették őket, mind az ötüket kórházba vitték további kivizsgálásokra.

A katonai tűzoltók és a CBRN csapatok a helyszínen maradtak még a biztonság kedvéért. A kereskedelmi központot szerda este 10 óra körül evakuálták, miután egy személy az 112-es sürgősségi hívószámon jelentette, hogy erős szag terjeng a helyiségben.

A helyszínre kiszálló katasztrófavédelmi csapatok megállapították, hogy szén-dioxid szivárgás történt, a központ egyik hipermarketének hűtőberendezése hibásodott meg. A Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség szerint a kereskedelmi központot megelőző jelleggel evakuálták, majd ezt követően a kémiai, biológiai, radiológiai és nukleáris (CBRN) klaszter szakemberei átvizsgálták a helyiséget.

Három tűzoltót orvosi ellátásban kellett részesíteni a helyszínen, majd a Szeben megyei sürgősségi kórházba vitték őket további kivizsgálásokra, tájékoztatott a felügyelőség szerda este. A november 14-én felavatott kereskedelmi központ tulajdonosait rögtön a megnyitás után 50 000 lejre bírságolták meg, mert tűzoltósági engedély hiányában nyitották meg az üzleteket, tájékoztatott a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség..

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?