Egyetemi Metarangsor: a BBTE a legjobb romániai egyetem

A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem ebben az évben is legelső helyen szerepel a romániai egyetemek globális rangsorában, a 2019-es Egyetemi Metarangsorban. A második helyre a Bukaresti Tudományegyetem, a harmadik helyre pedig a Bukaresti Műszaki Egyetem került.

Az Ad Astra Kutatói Egyesület által összeállított Egyetemi Metarangsor a romániai egyetemek hierarchiáját az egyéni teljesítményük alapján határozza meg, a felsőoktatási intézmények nemzetközi rangsorolásának függvényében. A BBTE negyedik esztendeje kerül a rangsor legelső helyére.

Az Egyetemi Metarangsor összeállítása az oktatási és kutatási minisztérium részéről 2016-ban kinevezett High Level Experts Group tagjai által javasolt módszertan alapján valósult meg. A szakértői csoport feladata volt, hogy egységes keretbe foglalja az IREG Observatory on Academic Ranking and Excellence által elismert/azonosított egyetemek legfontosabb nemzetközi osztályozási rendszereit. 2017-től a Metarangsor az Ad Astra Kutatói Egyesület védnöksége alatt készül.

Az idei évre vonatkozó zárójelentés alapján a 2019-es Egyetemi Metarangsor célja annak azonosítása, hogy az osztályozásba bevont 54 nyilvános egyetem és 37 akkreditált magánegyetem közül melyek azok, amelyek „az egyetemek legnagyobb rangsoraiban minimális nemzetközi láthatósággal rendelkeznek, és jelen vannak a kutatásba bevont legalább egy rangsorban, valamint nemzetközi akadémiai szinten milyen relatív hatással bírnak (a metarangsorban kapott pontszám révén)”.

Mivel az Egyetemi Metarangsorba bevont egyetemek száma fokozatosan növekedett – 2016-ban 20 egyetem volt, 2017-ben 23, 2018-ban 26, míg a nemrég megjelent 2019-es rangsorban 30 egyetem neve szerepel –, szakértői vélemények szerint nemzetközi viszonylatban emelkedett a romániai egyetemek hatása és láthatósága.

„A romániai egyetemek összpontszáma a 2016-os metarangsorban 78 volt, a 2017-esben 90, a 2018-asban 99, míg a jelenlegi pontszám 139. Eszerint, 2016-tól kezdődően a romániai egyetemek nemzetközi szintű akadémiai láthatóságának és hatásának fokozatos, globális előrehaladását figyelhetjük meg. Az összpontszám növekedése nemcsak a nemzetközi rangsorokban megjelenő romániai egyetemek emelkedő számarányának köszönhető, hanem a nemzetközi rangsorok alapján készült metarangsorban lévő első egyetemek jobb teljesítményének is” – derült ki az idei rangsorolást kísérő jelentésből.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?