Antal Árpád kifizeti a zászlóbírságot, de nem mond le a szimbólumhasználatról


-A A+

Tiszteletben tartja a Kovászna Megyei Törvényszék jogerős ítéletét és kifizeti a prefektúra által tavaly kirótt kétszer 5000 lejes zászlóbírságot, nyilatkozta Antal Árpád.

Sepsiszentgyörgy polgármestere leszögezte: „Ennek az országnak az állampolgáraként tiszteletben tartom a bíróság döntését, akkor is, ha azzal nem értek egyet. Alapfokon nekem adott igazat a bíróság, furcsa, és sokat elmond a romániai igazságszolgáltatásról, hogy egyszer azt mondják valamire, hogy fehér, majd ugyanarról, hogy fekete. Lehet valójában szürke, ám egyik fél fehérnek, a másik feketének látja. Ha a törvények egyértelműek lennének, akkor nem fordulhatna elő, hogy alapfokon megszületik egy döntés, majd a fellebbezés után, annak éppen az ellenkezője, alapfokon nekem ad igazat a bíróság, majd óvás után a prefektusnak” – részletezte a polgármester.

Hozzátette, a büntetés miatt nem mond le arról, hogy március 15-én továbbra is kitűzze Sepsiszentgyörgyön a magyarság szimbólumát. „Remélem megérem, hogy olyan országban élhessek, ahol nem bírságolnak meg, ha a magyarság nemzeti ünnepen, a magyarság szimbólumait használom. Téved, aki azt hiszi, hogy adminisztratív vagy jogi úton lehet korlátozni a szülőföld, a nemzeti szimbólumaink iránti szeretetet. Holnap megbírságolhatnak azért, mert magyarul imádkozom, de azután is magyarul fogok imádkozni, mert az az anyanyelvem. Közben pedig az ország törvénytisztelő és adófizető polgára vagyok” – mondta Antal Árpád.

Mint ismeretes tavaly március 14-én és 15-én Kovászna megye prefektusa kétszer 5 000 lejes bírságot rótt ki Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterre, mert magyar nemzeti jelképekkel díszítette ki a várost, és nem tettettek mindegyik mellé egy román zászlót. A zászlótörvényre hivatkozva a prefektusok Bokor Tibor kézdivásárhelyi és Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármestereket is megbírságolták. Az elöljárók arra hivatkozva fellebbeztek, hogy a törvény végrehajtásáról rendelkező kormányhatározatban az áll: „azok az etnikai kisebbségek, amelyek országos szervezettel rendelkeznek, rendezvényeiken használhatják a saját jelképeiket is”.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X