Tantárgyak megszüntetésével csökkentené az iskolai óraszámokat az új miniszter

Új kerettantervre, tantárgyak eltörlésére van szükség ahhoz, hogy az iskolai óraszámok az államfő kihirdetésére váró törvény értelmében elemi osztályokban átlagosan 20 órára, gimnáziumban 25 órára, középiskolában pedig 30 órára csökkenjenek. Erről Monica Anisie tanügyminiszter beszélt az Europa FM-nek adott interjúban. 

Az oktatási tárca vezetője szerdán egyeztet az új kerettantervekről a Neveléstudományi Intézettel. Monica Anisie szerint a tanulók teherbírását kell figyelembe venni, nem pedig a tanárok érdekeinek szempontjából összeállítani a kerettantervet. Ám hozzátette, gondolnak azokra a tanárokra is, akik az intézkedés miatt katedra nélkül maradnak.

Előzmények

Mint arról több ízben beszámoltunk, a szenátus októberben döntő házként szavazta meg az iskolai óraszámok csökkentését. Ennek értelmében a következő tanévtől elemi osztályokban (0–4. osztályok) átlagosan 20 órára, gimnáziumban (5–8. osztályok) 25 órára, középiskolában (9–12. osztályok) pedig 30 órára csökken a heti óraszám. Ez átlagban napi négy, öt, valamint hat órát jelent. Ebbe egyébként beletartozik az új tananyag megtanítására, a kiértékelésre és a közös, tanári felügyelet alatt zajló tanulásra szánt idő is, a kisebbségi oktatásban részt vevő diákok esetében pedig ehhez még hozzájön az anyanyelvi vagy – más megközelítés szerint – a román nyelv és irodalom órák.

A kisebbségi oktatásért felelős államtitkári kabinet az intézkedés fokozatos bevezetését javasolta, a Maszol által megkeresett szakpolitikusok pedig a tananyagcsökkentés fontosságára hívták fel a figyelmet az új törvény kapcsán. A jogszabály Klaus Johannis államfő kihirdetése után lép érvénybe.

(Címlapfotó forrása: Facebook)

Kapcsolódók

Kimaradt?