Tábort a Duna-deltában és egy éves versengést ígér – kezdődik a Bölcs Diákok vetélkedő

Örökségünk: a Föld címmel szervezi tizedik országos szintű vetélkedőjét a Bölcs Diákok. Célja a tanulók érdeklődésének felkeltése a természeti és kulturális értékek iránt, olyan interaktív, szórakoztató feladatok segítségével, amelyek az elméleti tudást gyakorlativá alakítják – tudtuk meg kedd délután a verseny sajtótájékoztatóján. 

Az idei vetélkedő keretében az aktuális környezetvédelmi problémákra próbálják felhívni a figyelmet a szervezők: a szelektív hulladékgyűjtés, az újrahasznosítás és az erőforrások megőrzése is terítékre kerül – ezáltal igyekeznek tudatosítani a diákokban, hogy minden ember felelős a természeti értékek és erőforrások fenntartásáért, és mindenkinek részt kell vállalnia abban, hogy az elődeinktől örökbe kapott Földet élhető állapotban adjuk tovább utódainknak – hangsúlyozták a szervezők.

Az interdiszciplináris vetélkedőre 4-5 fős középiskolás csapatok jelentkezését várják november 4-ig elektronikus formában a verseny honlapján. A megmérettetés különböző szakaszokra épül: az első három szakasz online fordulókban valósul meg 2019. november 8 – december 13. között, 2019. december 15. és 2020. január 26. között, valamint 2020. január 27 – február 28. között. Az első két forduló és a megyei szakasz (harmadik) összesített eredményeit 2020. március 16-án ismerhetik meg a résztvevők, ezt követően pedig az országos szakaszt két részre osztott televíziós megmérettetés során bonyolítják le – tudtuk meg.

A diákok és a pedagógusok kedvence

A szervezők kiemelték, a Bölcs diákok vetélkedő a pedagógusokat és a diákokat egyaránt gondolkodásra és cselekvésre készteti. Hiánypótló megmérettetés, hiszen az iskolákban ki-ki a saját tantárgyát tanítja, a diákok pedig tömbökben találkoznak a tananyagokkal, de a verseny interdiszciplináris jellege átfogóbb tudást biztosít a középiskolásoknak.

Ez az oka annak, hogy átlagosan 90-100 csapat jelentkezik, és évente körülbelül 500 fiatalt mozgat meg. Érdekes adat, hogy az egy évet felölelő verseny folyamán a diákok 60 százaléka általában a végsőkig kitart, a tanárok lelkesedése pedig abban mérhető, hogy jócskán akadnak, akik évről évre visszatérnek egy újabb csapattal, a feladatteljesítés során pedig teljes mértékben támogatják tanulóikat.

A legtöbb jelentkező Maros megyéből érkezik, hangsúlyozták a szervezők, akik rávilágítottak: hiába a neves elméleti líceumok, a Bölcs diákok a szakiskolásokat is nagy számmal vonja be, nem beszélve arról, hogy az elődöntőben jeleskedő tíz csapat közül kettő legtöbbször szakiskolás résztvevőkből tevődik össze.

Duna-delta – a táborhely, ahol összeforrnak a versenytársak

Markó Bálint rektorhelyettes, a vetélkedő egyik szervezője kiemelte, „azt a tudást akarják átadni a középiskolásoknak, amely az egyetem falain belül van”, ezért nyitnak a középiskolások felé. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, különböző szakemberek dolgoznak össze: kémikus, biológus, kommunikációs szakember és ökológus osztozik a szervezésen, hogy a diákok minél többet tanulhassanak.

A táborhelyszín is ennek fényében lett kiválasztva: a Duna-delta, „amelyről bár azt gondoljuk, hogy mindennapi, valójában rendkívüli hely”, fogalmazott a rektorhelyettes, aki arról is beszámolt, hogy a nagy egzotikumnak tekinthető táborhelyszínt éppen ezért tematikus napokkal egészítik ki, és a tudomány számos területén végigvezetik a bölcs diákokat.

„A táborban nem versenytársakként tekintünk egymásra, hanem úgy, mint a barátokra” – tette hozzá egy tavalyi résztvevő.

Kapcsolódók

Kimaradt?