Napkapu program: nyolc éven át folyamatosan bővülő szobrot állítanak Sepsiszentgyörgyön

Nagyszabású környezetnevelési programot indít a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA), amely az V–XII. osztályos gyerekeket szeretné érzékenyíteni a természethez való viszonyulás kérdésében.

A hosszú távú, átfogó program keretében ettől a héttől kezdőden minden pénteken a sepsiszentgyörgyi Művész Moziban 11 és 12 óra között levetítenek egy erdőültetésről szóló animációs filmet, majd szakemberek beszélnek az ember és természet viszonyáról. Ugyanakkor adománygyűjtési akciót is indítanak Sepsiszentgyörgyön, amely során 6 000 lejt kívánnak összegyűjteni, hogy jövő év márciusában legalább egy hektárnyi területet tudjanak beerdősíteni, számolt be Bereczki Kinga.

A közösségi alapítvány ügyvezetője elmondta, a program része egy kortárs szobor állítása is az '56-os emlékparkban. A Napkapu szobor érdekessége, hogy nyolc éven keresztül bővítik, minden évben egy-egy új elemet raknak hozzá, ezzel is jelezve a projekt előre haladtát.

A Napkapu nevű térplasztikát két darab magyarvistai kőből faragják, ezek külső oldalára bronz elemeket rögzítenek. Ezek a bronz elemek a nyolcadik év végén egy 70 százalékban zárt kört hoznak alkotnak, magyarázta Bereczki Kinga, aki szerint a bronz elemek belsejében, felrögzítésük előtt egy lezárt kerámia kapszulát helyeznek el a programban részt vevők névsorával. Ez a folyamat egy évről-évre megismétlődő rítus, közösségi esemény része lehet, hiszen a nyolcéves folyamat végén egy anyagaiban hagyományos, de koncepciójában és szellemiségében kortárs képzőművészeti alkotás jön létre, aminek létrejöttében jelképesen a helyi község több ezer fiatal képviselője vesz részt, így generációs jelképpé válhat, magyarázták a kezdeményezők. A Napkapu szobor állítását a sepsiszentgyörgyi önkormányzat finanszírozza.

A Napkapu program első szakaszát október 4-én indítják és december 20-ig tart. Ez idő alatt minden pénteken 11 órától diákoknak vetítenek egy erdőültetésről szóló animációs filmet. Az első két alkalomra már megteltek a helyek, ezért azt tanácsolják az osztályfőnököknek, hogy mihamarabb jelentkezzenek a Művész Moziban és kérjenek időpontot osztályaik számára. Ezzel a programmal legalább 900 sepsiszentgyörgyi diákot céloznak, mondta a HKA igazgatója, aki szerint szeretnék a filmvetítésen részt vevő fiatalok elérhetőségeit összegyűjteni, hogy majd a program későbbi rendezvényeihez tudják őket mozgósítani.

Indul ugyanis egy adománygyűjtési akció, amelynek során a sepsiszentgyörgyi partnerüzletekben dobozokat helyeznek ki és jövő év márciusáig szeretnének legalább 6 000 lejt összegyűjteni, hogy tavasszal legalább egy hektárnyi területet erdősítsenek, mondta Bereczki Kinga, aki hozzátette, hogy az akció hírére máris beérkezett az első nagyobb összegű adomány, egy szülő ezer lejt ajánlott fel az erdősítésre. Számítások szerint egy facsemete ára 13 lej.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?