Beperelte a tanügyminisztériumot egy diákszervezet


-A A+

A Konstanca Megyei Diákok Szervezete (AEC) a bíróságon próbálja elérni, hogy a szaktárca hatályon kívül helyezze azt a minisztériumi rendeletet, amely szakiskolába kényszeríti az 5-ös bejutási átlag alatt teljesítő tanulókat.

A konstancai diákszervezet hétfőn perelte be az oktatási minisztériumot, írja az edupedu.ro tanügyi portál. Közleményükben hangsúlyozzák: a rendelet diszkriminatív a diákokra nézve és mindössze a „szőnyeg alá söpri a problémákat”.

 

Mint arról több ízben is beszámoltunk, a Hivatalos Közlönyben szeptember 5-én megjelent 2019/4948-as minisztériumi rendelet előírja: a 2020-2021-es tanévtől kezdődően csak azok a diákok kerülhetnek líceumi (elméleti, hivatásos profilú, technikai) osztályba, akiknek a bejutási átlaga eléri az 5-öst, a többiek pedig kizárólag szakiskolában folytathatják tanulmányaikat. Az említett bejutási átlag 80 százalékban a képességvizsga eredményéből, 20 százalékban pedig az 5-8-as négyévi átlagból tevődik össze. A rendelettel kapcsolatos vélemények megoszlanak, ezekről itt olvashat.

A Konstanca Megyei Diákok Szervezete egyebek mellett rámutat: felháborítónak tartják, hogy a gyermek helyett az állam akar dönteni továbbtanulása módjáról. Nem értenek egyet azzal a kiindulóponttal, hogy a diák a hibás, ha nem éri el a legalább ötös bejutási átlagot, mert szerintük a teljesítményhez más, társadalmi tényezők is hozzájárulnak, hangsúlyozzák.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X