552 méter hosszú pillepalack-labirintus épült Szatmár megyében


-A A+



Nem csak a régióban, de az egész országban is egyedülállóként épült meg Szatmárnémeti közelében egy 552 méter hosszú pillepalack-labirintus, köszönhetően 75 iskola és óvoda lelkes, gyűjtögető gyermekseregének.

A Szatmárnémetitől pár kilométerre lévő Atya településen, a Kentaur Szabadidőközpont területén nyitotta meg képzeletbeli kapuit az „építmény”, a kétliteres pillepalackokból készített ökolabirintus. S hogy miért is olyan különleges ez az 552 méteres tekeredvény? Mert létrehozásában 75 iskola és óvoda gyermekei „dolgoztak össze”, meghallva tavaly novemberben a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség és a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség felhívását: idén júniusig gyűjtötték a pillepalackokat, amelyeket 1,8 méter magas, 4 méter széles kerítéselemekké fűztek össze, amiket aztán az erdészeti hivatal által felajánlott akácoszlopokra erősítettek.

Mint a megnyitón elhangzott, belegondolni is rossz, ha ez a 82 800 darab (4,5 tonnányi) műanyagpalack, vagy akárcsak egy része is a természetbe, erdőkbe, Szamosba került volna. Egy része így is oda fog kerülni, de természetesen újrahasznosított formában, hiszen mint a környezetvédelmi ügynökséget vezető ötletgazda Békéssy Erzsébet elmondta, a labirintushoz fel nem használt kétliteres, valamint az akció keretében szintén összegyűjtött fél-, egy- és másfél literes palackokból Szatmárudvariban, a Szamos holt ágán építenek majd gyalogoshidat jövő évben, egy másik projekt keretében.

A legtöbb pillepalackot összegyűjtő tíz tanintézmény csapatai jutalomként pár nap múlva Ópusztaszerre, az ottani öko-élményparkba látogatnak, munkájuk eredményét, az atyai tekeredvényt pedig a tanév során felkeresi valamennyi óvodás- és diákcsapat. A gyűjtéshez kapcsolódóan az Év Iskolája elismerést az Emil Palade Élelmiszeripari Szakközépiskola nyerte el, ők ugyanis 13 darab kerítésdarabot gyűjtöttek-fűztek össze, második és harmadik helyezést pedig a szatmárnémeti Lucian Blaga Általános Iskola és a Tasnádi Általános Iskola ért el, míg a Csomaközi Általános Iskola azért részesült kiemelt elismerésben, mivel ők a „legkevesebb embererővel”, legkisebb diáklétszámmal teljesítették a feladatot.

Mielőtt az egybegyűlt tanulók, szüleik és kísérőik birtokba vették volna a labirintust s annak közepén álló „kilátót”, a létesítmény kapuja mellett két facsemetét is elültettek – s ha már lúd, legyen kövér alapon a flakongyűjtögetés-kerítésfonás közben a gyerkőcök egy másik megmérettetésben is részt vettek, elektronikai és újrahasznosítható hulladékokból készítve a szatmári tájegységre jellemző madarak „mását”.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X