Évszázadok nyomában – Érsemjénben járt a Kincsesládánk, Erdély csapata


-A A+

Tudják-e hol született Kazinczy Ferenc, akit a magyar nyelv szent öregének nevezett Petőfi Sándor? Hát azt, hogy a magyar nóta leghíresebb dalszerzője, Fráter Lóránd hol látott napvilágot? Csiha Kálmán püspökről biztosan hallottak, ezért elárulom, hogy az ő bölcsőjét is ott ringatták, ahol az előzőleg említett két híres magyarét. Mindhárman Érsemjén szülöttei. Mi több, rokonok. Igen, évszázadokon átívelő rokoni szálak fűzik őket egymáshoz. És ebbe a nagy családba még sokan tartoznak. Olyan hírességek, akikről nem is gondolnák. Ennek a hihetetlen történetnek eredtünk nyomába a Kincsesládánk, Erdély legújabb részében.

Érsemjén madártávlatból | Fotók: Varró-Bodoczi Zoltán

Érmellék, a Partium kistérsége

A szilágysági Szekeres erdőből egy kicsinyke patak indult útnak, ki tudja hány évszázaddal ezelőtt. Játékosan kószálta be az előtte fekvő sík vidéket, szeszélyesen kanyargott. Amerre megfordult lápokat, mocsaras vidéket hagyott maga mögött, időnként áradásai házakat veszélyeztettek, de alapjában sokszor életmentő vízzel is ellátta azokat a falvakat, amelyeknek határát elérte. Az Érről van szó, amelyről Ady írta annak idején, hogy „az Ér nagy, álmos, furcsa árok, pocsolyás víz, sás, káka lakják”. A településeket, amelyek medre jobb vagy bal partján épültek fel, érmelléki falvakként emlegetjük. Mert többnyire kisebb helységekről van szó, ritkán fordult elő, hogy egyik vagy másik település felvitte a mezővárosi rangig. Mondjuk, olyan is akad közöttük: Tasnád, Érmihályfalva, sokszor Margittát is idesorolják. Bár a szeszélyes patakocskát már réges-régen megzabolázták, a falvak többsége megtartotta nevében az Ér előtagot és az évszázadok során kialakult sajátos érmelléki identitást. Egy olyan periférikus helyzetű tömbmagyar vidékről van szó, amely 1920 óta furcsa kettősségben találja magát: az anyaországiaknak csak tranzitzóna, a belső erdélyieknek pedig az irigyelt magyar határmente, ezért nem szentelnek neki különösebb figyelmet, pedig ez a méltánytalanul elhanyagolt kistérség magányosan áll a két ország határmezsgyéjén, távol az európai körforgástól. Mégis, e történelmi viharokat többször megélt, kisemmizett vidék jeles szülötteinek is ott a helyük a magyar művelődéstörténet élvonalában. Szellemóriásai hatással voltak a nemzet előrehaladására, hagyatékuk gazdag, örökségük máig kötelez. Így van ezzel Érsemjén is, ahol a Kincsesládánk, Erdély csapata évszázados történetek nyomába eredt. Mert az csak a látszat, hogy ezekben a mocsárerdők, nádasok, füzesek által elszigetelt falvakban soha semmi nem történt. Érsemjénben sokszor és sokan történelmet írtak. Elég, ha csak annyit mondunk a bevezetőben, hogy ebben a faluban született Kazinczy Ferenc, a magyar nyelv megújítója, Fráter Lóránd, minden idők egyik leghíresebb nótaszerzője és Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület első rendszerváltás utáni püspöke.

Az érsemjéni református templom tornya

Ismerjük meg Érsemjént

Hajnalosan kell indulni Kolozsvárról, ha az utazó kora délelőttre szeretne megérkezni Érsemjénbe. Annak ellenére, hogy két irányból is megközelíthető a település, sokat kell kanyarogni akár a szilágysági dombok között, akár a Nagyvárad felé, majd az azon túl vezető úton, ahhoz, hogy eljussunk Érmihályfalváig. Onnan már csak négy kilométernyire van a betérő út, és az út végén Érsemjén. A falu központjában rendezett park fogad, pázsittal, bukszus bokrokkal, padokkal, sőt kis szökőkúttal is. A dús növényzet közül alig látszanak ki a szobrok. Közelebb kell menni, hogy a látogató fölismerhesse ki kicsoda. De nincs idő nézelődni, mert érkezik Balazsi József, Érsemjén polgármestere. A barátságos tekintetű, idősödő úrral helyet foglalunk a parkban egy padon. Itt meséli, hogy ő érsemjéni születésű, soha nem is kívánkozott el innen. 1992 óta a község polgármestere, ez már egy emberöltőnyi idő, huszonhét év. Arra a legbüszkébb, hogy sikerült Érsemjént visszahelyezni a magyar nyelvterület kulturális térképére, egyre több érdeklődő turista érkezik ide, mert egyre többen tudnak arról, hogy itt született Kazinczy és Fráter Lóránd. És most már mutatni is van mit, mert emlékház, múzeum működik a faluban. Az érsemjéniek pedig büszkék erre a kulturális örökségre.

„Egy elveszett kis, poros település volt – idézi fel az évtizedekkel ezelőtt körülményeket Balazsi József – de mára sikerült a hírnevét megváltoztatni. Kialakítottunk egy kulturális infrastruktúrát, rendbetettük a szoborparkot.” Arról kérdezem, hogy amikor többes számban beszél, akkor hány emberre gondol. Hány lakosa van a községnek, ezek közül hány ember vállal közösségi munkát, hányan látják értelmét annak, hogy az érmelléki homokos talajba kapaszkodjanak, kik azok, akik úgy döntenek, hogy el kell innen menni, mert a jövő máshol van. Felhős lesz a polgármester tekintete. Elkezdi sorolni a számokat. Magának Érsemjénnek 2500 lakosa van, viszont a községhez tartozó Érkenézzel és Érselénddel együtt elérik a négyezer főt. Ezeknek kilencven százaléka magyar nemzetiségű, viszont Érselénden egy elég nagyszámú roma közösség él, sok szociális eset van, nehezen illeszkednek be életvitelileg abba a szabályrendszerbe, amely minden polgárra érvényes. Ami a munkalehetőségeket illeti, sokan járnak a szomszédos Érmihályfalvára dolgozni, mert ott egy több ezer munkást alkalmazó cipőgyár működik, mások mezőgazdasággal foglalkoznak, állattartással, gabonatermesztéssel, ismét mások Debrecenbe járnak át, ugyanis az a legközelebbi nagyváros, és teljesen természetes módon működik az, hogy reggel elindulnak, este pedig hazajönnek, ugyanis az alföldi nagyváros alig harminc kilométernyire van Érsemjéntől.

Balazsi József, Érsemjén polgármestere

Debrecen vonzó hatása mindig erős volt, meséli Balazsi József, Trianon előtt a semjéniek a cívisvárosba jártak vásárba. Az utóbbi időben pedig, amióta Románia is uniós ország lett, és a határátkelés nem okoz különösebb gondot, az is előfordul, hogy a kilencedik osztályt kezdő fiatalokat a debreceni kollégiumba iratják a szülők, hiszen az jóval közelebb van, mint Nagyvárad. Ráadásul románból sem kell érettségizni. És ezek a fiatalok visszajönnek Érsemjénbe? – kérdezem kételkedve, mert most értem meg Balazsi József kezdeti elborulását, amikor a falu lakosságáról érdeklődtem. „Egyre kevesebben jönnek vissza, baj van a fiataljainkkal, ismeri be a polgármester. Egyre többen mennek tovább Magyarországról is nyugatabbra dolgozni: Németországba, Angliába. Nem mondom, hogy nincsenek olyanok, akik hazajönnek, de itt mindenkire szükség volna. Minden fiatalra. Persze, ez általános tendencia itt, Erdélyben - mondja -, nemcsak Érsemjénben küszködünk ezzel. Valaminek nagyobb szinten kellene változnia ahhoz, hogy itt, ezen a kis településen is érezzék a fiatalok, és meggondolják magukat.” Amit ő tehet, azt megtette, magyarázza, lakásokat építtetett a fiatalok számára. 27 családot sikerült így elhelyezni. A község infrastruktúráját rendbe hozatta, közösségi eseményeket szerveznek, tánccsoportot működtetnek, a jeles napokat megünneplik. A többi már nemcsak rajta múlik.

A Kazinczy-szobor viszontagságos története

Sorolja, sorolja Balazsi József a sokféle munkát, amit itt végeznek, és látom, hogy tudja, itt nincs megállás, ebből nem lehet kiszállni. Ha az ember elkötelezte magát a falu mellett, akkor kézzel-lábbal ragaszkodik hozzá. Fölállunk, visszakísérem a polgármesteri hivatalba. Amikor elhaladunk Kazinczy Ferenc mellszobra előtt, akkor megáll, elmosolyodik, körülnéz, és széttárja kezét: „ha egyebet nem is értem volna el, csak azt, hogy nagy szülötteinknek olyan emléket sikerült állítani, amely által megmaradnak az utókor emlékezetében is, már ezért is érdemes volt vállalni minden nehézséget.”

A park kerítésén túl a református templom. A kerítésen belül a Kazinczy mellszobor. Nézem az 1907-ben felállított alkotást: szikár arc, éles, messzire néző tekintet, jellegzetes 19. századi viselet nyitott atillával, állig gombolt mellénnyel. Bal kezével könyvet szorít a szívéhez, jobbjában pihenő írótoll…

Érsemjén dísze, az 1907-ben felállított Kazinczy-szobor, Horvay János alkotása

A szobor körül dús bokrok, terebélyesek, zöldek, védik a szobrot, most is, mint évtizedekkel ezelőtt. A bukszusokat ugyanis szándékosan ültették és növesztették meg annak idején, hogy a hatalomnak ne szúrja a szemét az érc-Kazinczy. Az érsemjéniek ugyanis emlékeznek még arra, hogy az ünnepélyes, 1907-ben történt szoboravató után alig telt el másfél évtized, és Trianont követően elkezdődött az erdélyi szoborrombolás. Eltűnt Petőfi szobra Segesváron, Aradon lebontották a Szabadság-szobrot, Zala György híres alkotását. Érsemjén román csendőrőrmestere is parancsba kapta a szobor lebontását, de mire nekifogott volna, a büszt már nem volt a helyén, az éjszaka leple alatt a semjéniek levették a talapzatról, és bemenekítették a református templomba. Érdekes módon, annak ellenére, hogy mindenki tudta a faluból, hogy a szobrot a templom portikuszában rejtették el, senki sem árulta el a hatalmi szerveknek. A nagy nyelvújító és irodalomszervező halálának századik évfordulójára, 1931-re már enyhült a légkör, és visszaállíthatták a  talapzatra  Kazinczyt. A területet akkor bokrosították be, és nem is nagyon vágtak vissza a növekedésnek induló cserjéből, mert az jótékonyan eltakarta a kíváncsi szemek elől a helybéliek által gondosan megőrzött alkotást.

Az érc-Kazinczyra egyébként a falu másik nagy szülöttje Fráter Lóránd nótáskapitány „hegedülte össze” a pénzt. Ezt már akkor, 1907-ben is így tudta a közvélemény, így írta meg a korabeli sajtó (többek között Ady Endre is), és ma is így mesélik az arra járó turistáknak. A hálás utókor aztán Fráter Lórándnak is szobrot állított. A  néhai dalos kedvű, asszonyszerető, kackiás bajuszú Fráter Lórándnak a szobra Kazinczyra néz. Fráter Lórándot pedig megbocsájtó, jóságos tekintettel Csiha Kálmán püspök figyeli. Három szobor, három évszázad, három életút, amely meghatározza Érsemjén történetét. A parkkal szomszédos utcában, a falu egyik legrégebbi házában mindhármuknak emlékszobát rendeztek be. Aki el akar mélyülni az évszázados történetekben, annak föltétlenül be kell ide térnie. Ehhez azonban meg kell keresni Csorba Teréz nyugalmazott tanárnőt.

Fráter Lóránd szobra is nagy becsben van tartva

Hol született Kazinczy?

Biciklivel érkezik. Egészen fiatalosan pattan le róla, pedig elmúlt már hetven, ahogy elnézem. Olyan mély hangja van, mint Karády Katalinnak. Nem megyünk azonnal az emlékházhoz, a biciklit nekitámasztja egy fának, és mutatja, hogy az egyik lakóház szürke kőkerítésébe emléktáblát süllyesztettek, hogy megtudják az arra járók: éppen ezen a helyen állt annak idején Kazinczy Ferenc szülőháza. A náddal fedett, vályogból rakott házat Fráter Mária, Péchy Mihály felesége építtette, akinek két gyermeke volt: egy fia, Mihály, akinek a leszármazottai között találjuk a Himnusz költőjét, és egy lánya, Zsófia, aki Kazinczy Ferencnek volt az ükanyja. Így kapcsolódik össze egyetlen családfán a modern magyar nyelv megteremtője és a Himnusz szerzője, akik tudtak is rokonságukról, erről az egymás között váltott levelek tanúskodnak, ugyanis az irodalomszervezésben nagy tiszteletnek örvendő Kazinczy folyamatosan számíthatott az ifjú titánok támogatására, közöttük a Kölcseyére is.

De ne szaladjunk előre a történetben, egyelőre ott állunk a valamikori szülőház hűlt helye előtt, és a tanárnő arról mesél, hogy amikor Kazinczy megszületett, akkor a telek anyai nagyapjának Bossányi Ferencnek a birtokában volt, és az unoka itt is nevelkedett ebben a házban nyolc esztendős koráig. 1907-ben, amikor a mellszobor felavatására érkeztek a fővárosi urak és hölgyek, akkor még állt a szülőház, és a szoborral egy időben az emléktáblát is föltették a házra. Azonban mire a Kazinczy centenárium bekövetkezett, 1931-ben, összedőlt a zsúpfedeles házikó, és a táblát vinni kellett valahova. A jó szerencse úgy hozta azonban, hogy a Bossányi Ferenc telkével szomszédos udvaron a testvére háza állt, és mivel Bossányi János gyermektelenül szenderült a másvilágra, háza testvérének, Ferencnek a birtokába jutott. Ez a ház ma is áll, és itt működik a Kazinczy emlékszoba, illetve Érsemjén másik két híres szülöttének is itt rendeztek be állandó kiállítást.

Útban az emlékház felé

Nem kell sokat gyalogolni, egy-kettőre odaérünk egy tipikus érmelléki, fehér, körbe tornácos udvarházhoz.

Érsemjén legrégebbi háza

 A kerítésre lila akác fut fel, és az idegenvezetőnk elárulja, hogy valahol olvasta, hogy ez volt Kazinczy kedvenc virága, meg a fehér orgona, ezért a diákjaival mindkettőből ültettek. Az akác a kerítést díszíti, az orgona pedig az udvar végét. A fehér oszlopos tornác előtt méltóságos tujafenyők magasodnak fel a cseréptetőig, az udvar nagy részét pedig egy óriási diófa uralja. Meghatódva lépem át a ház küszöbét, mert a tanárnő éppen arról mesél, hogy Kazinczy nemcsak megfordult ezen a portán is, hanem házasságkötése után két évig, 1804 és 1806 között itt élt és alkotott, ebben a házban, amelyről több rajzot is készített. Nemcsak külsejét örökítette meg, hanem a belső berendezését is pontosan lerajzolta, úgyhogy azt is tudják a Kazinczy-kutatók, hogy hol állt az írófejedelem idejében az ágy, az asztal, a lóca, melyik szobát használták ebédlőként, és melyiket hálószobának. A tornác egyik részének kövezetén látszik, hogy sokkal régebbi, és teljesen más formájú, mint a többi. Csorba Teréz szerint ez még a Kazinczy idejéből származik, és nincs kizárva, hogy maga a nősülésre készülő Kazinczy segített ennek a lerakásában, hiszen több levelében utal arra, hogy a Bossányi-kúria felújításán dolgozik, mert nem akarja ifjú hitvesét, Török Sophie grófnőt egy „nyomortanyára” hozni.

Az első helyiség, amelybe belépünk teljesen üres, bútorzatmentes, viszont az itt elhelyezett koszorúk mögött fölfedezek két érdekes, kisebb méretű, falba illesztett ajtószerűséget, amelyekről nem tudom eldönteni, hogy mire szolgálnak, hiszen túl alacsonyak ahhoz, hogy akár lehajolva is belépjen valaki rajtuk. Kiderül, hogy annak idején ezt a szobát kandallós szobának nevezték, ugyanis ezek  mögött az ajtók mögött volt a kályhák tűztere. Itt töltötték fel folyamatosan fával a gondosan kiépített tűztereket, ahonnan csak a meleg füst áramlott be a kályhákba, amelyek  aztán kellemes meleget árasztottak. A ház lakóinak így nem kellett a lakószobákban a tüzeléssel bajlódniuk, ezt ellátta a cselédség anélkül, hogy a nappaliba, ebédlőbe vagy éppen a hálószobába benyitottak volna.

A fehér oszlopos, tornácos emlékház

„Mindenki, aki magyarul ír, adós neki”

Ezt Kosztolányi Dezső mondta Kazinczyról. Az iskolában tanult mondat eszembe jut, amint belépek a kandallós szobából jobb kéz felől nyíló terembe, ahol a Kazinczy kiállítás található.  Azon gondolkodom, hogy talán le sem írhatnám ezeket a szavakat így, ha ő nem lett volna.

A gazdag képi illusztrációval ellátott ismertető plakátok mit sem érnének Csorba Teréz magyarázata nélkül, aki egy életen keresztül gyűjtötte lelkesen az összes fellelhető adatot Kazinczyról. Mutatja a nagyapa, Bossányi Ferenc arcképét, akinél nyolcéves koráig nevelkedett a kis Kazinczy, aki az érsemjéni ősi portán jókedvű nemeseket és jámbor jobbágyokat látott, megismerte a falu népét, bizalmasan forgolódott a nótárius, az iskolamester és a prédikátor személye körül, és magába szívta az ízes bihari magyar beszédet, amely alapjául szolgált az általa megálmodott modern magyar  nyelvnek. Nagyatyja, Bihar vármegye egykori főjegyzője és országgyűlési követe, patriarkális méltósággal élt vályogból rakott nádas házában. Sokan kopogtak be hozzá ügyes-bajos dolgokkal, az öreg Bossányi pedig folyamatosan próbált mindent elintézni, ezért a nála alkalmazásban álló deáknak naphosszat diktálta a leveleket. Csoda hát – teszi fel a költői kérdést az életutat bemutató nyugalmazott tanárnő – hogy a felnövő Kazinczy is folyamatos levelezésben állt mindenkivel, aki számított a magyar irodalmi életben?

A plakátok végigvezetnek a rendkívüli életúton: megismerjük a sárospataki diákéveket, a kassai patvarista korszakot, a szabadkőműves mozgalomba való bekerülést, a Martinovics-féle összeesküvést, amelynek egyik tagjaként aztán nehéz börtönéveket kell Kazinczynak eltöltenie az impérium különböző börtöneiben; a szabadulás utáni még nehezebb éveket, amikor a család tagjai is elfordulnak tőle, majd a kiteljesedést mind családi szempontból Török Sophie mellett, mind irodalmi szempontból. Ne higgyük azonban, hogy bármilyen anyagi előnyt is jelentett  volna ez Kazinczy számára. Ellenkezőleg, élete végéig folyamatos anyagi gondokkal küszködött, az 1806 után fölépített és Széphalomnak elnevezett udvarháza végig vakolatlanul állt, mindössze két-három szobáját tudták berendezni és belakni. A modern magyar irodalom bölcsőjének számító, szép nevű kúria Kazinczy halála után hamar az enyészetté vált. Hiába vásárolta meg a Magyar Tudományos Akadémia 1859-ben a széphalmi birtokot, az épületet még csak részlegesen sem tudták már megmenteni. A magyar nyelv megújítója kívánsága szerint ott nyugszik, feleségével és gyerekeivel együtt, és a széphalmi mauzóleum ma már a magyar nyelv szerelmeseinek zarándokhelyévé vált, nem beszélve arról, hogy tíz éve megépült mellette a magyar nyelv múzeuma.

A Kazinczy-szobában Csorba Teréz nyugalmazott tanárnővel

(A Kazinczy-szoba után ki kell mennem egy kicsit a napfényre, el kell gondolkodnom a múlandóság és az örökkévalóság egybefonódásán. Majd belevetem magam a következő hihetetlen történetbe.)

Fráter Lóránd, a „nótáskapitány”

Tele van a város akácfavirággal… Száz szál gyertya… Őszirózsa, fehér őszirózsa… Ki ismeri manapság ezeket a nótákat? Lehet, hogy szép korú nagyapáink, nagyanyáink dalolták őket fiatalságuk évei alatt, és talán most is szívesen hallgatják őket a rádióban vagy a tévében, amikor nótaműsort sugároznak. Pedig annak idején, a 20. század első évtizedeiben mindenki ezt énekelte, Ady is, diáktársaival Zilahon, vagy hírlapíró kollégáival a váradi éjszakában. Mert ez a dal-légkör vett körül mindenkit, aki Magyarországon élt. Kodály szerint Fráter Lóránd dalai „az akkori magyar társadalom tükörképe. Nélküle a korszak történelme sem érthető teljesen”. Másik nagy zenetörténészünk, Szabolcsi Bence „a magyar romantika és nemzeti illúziók zenéje”- ként értékeli Fráter Lóránd nótáit, a magyar lélek örömét-fájdalmát, a magyar sorshangulatot eldaloló nótáskapitány szerzeményeit.

Idegenvezetőm a családot bemutató plakát előtt áll meg. Ugye, emlékeznek még arra, hogy Kazinczy és unokaöccse, Kölcsey felmenői között is ott voltak a Fráterek? Nos, Fráter Lóránd esettében, mint családneve is mutatja, a családfa fő ágához tartozó hajtásról van szó. Érdemes azonban az  édesanya alakjánál elidőzni, aki nem volt más, mint gróf Rhédey Julianna, annak a gróf Rhédey családnak a leszármazottja, aki az angol királyi házzal tartotta a rokonságot.  Fráter Béláné gróf Rhédey Julianna gyakorlatilag másod unokatestvére volt Teck Ferenc hercegnek, akinek a lánya, Mary Teck hercegnő V. György angol király felesége lett. A királyné egész életében levelezésben állt Fráter Lóránd édesanyjával, mi több, 191o-ben Fráter Lórándot, a rokonság kapcsán, meghívták a koronázási ünnepségre. A legenda úgy tartja, hogy oda is hegedűjével utazott, és a királyi pár tiszteletére megszólaltatta legszebb dalait.

A Fráter Lóránd-szoba, ahol a család és leszármazottak jóvoltából több személyes tárgy is megtalálható

Ha van most sztárkultuszunk, akkor is létezett a rajongásig elmenő csodálat. Fráter Lórándért rajongtak a nők, teltház fogadta egész Magyarországon, bárhol lépett fel. Talán népszerűségének tudható be, hogy Érmelléken, a székelyhídi kerület országgyűlési képviselőjének választották. Őt, mint képviselőt ábrázoló fotó is látható a kiállításban. 1908-ban lépett frigyre a családban Jenkeként emlegetett Plósz Eugéniával. Házasságukból egyetlen gyermek, Borbála született 1909-ben, aki édesapja talán legnagyobb rajongója volt. Róla gyerekkori képeket is láthatunk, de a fotókon keresztül tanúi lehetünk esküvőjének is. Itt tekinthető meg Boriska "Fény és árnyék" című önéletrajzi regényének kézirata is, amelyet a leszármazottak a  múzeumnak adományoztak. A tárolókban relikviákat és különleges tárgyakat is láthatunk: Fráter első hanglemezeit, nótásköteteit, nótáinak kéziratait, amelyek közül egy eredeti. Igazi ritkaság a "Száz szál gyertyát" című nótájának kintorna tekercse. A következő tárolók néhány személyes levelezését és életével, illetve halálával kapcsolatos kordokumentumokat tartalmaznak. Megtudom Csorba Teréztől, hogy a nótáskapitány váratlan halála olyan erővel rengette meg az országot, hogy amikor koporsójával elindultak Budapestről a trianoni határ felé, hogy végakaratának megfelelően hazahozzák hamvait Érsemjénbe, minden városban, minden településen meg kellett állni, és az ottani cigánybanda a dalszerző legszebb szerzeményeivel búcsúztatta a 20. század utolsó romantikus trubadúrját. Verbunkos… palotás… csárdás… ma már csak zenetörténeti érdekességek azok a dallamok, amelyek egykor megszólaltak Fráter Loránd hegedűjén, és ott visszhangzottak minden hallgatója szívében.

Csiha Kálmán, a püspök

Még egyetlen egy szobába nem néztünk be. A kúria legnagyobb termében az alig tizenkét éve elhunyt erdélyi református püspök jóságos tekintete fogad. Csiha Kálmán, aki „az életet megjárta”, hihetetlen karizmával hirdette az igét a református magyaroknak szerte a világon.

1929-ben született az Érsemjénhez tartozó Barantón. 1949-ben családját megfosztották birtokaitól, és el kellett hagyniuk a családi házat is. Szüleit, két testvérével kényszerlakhelyre deportálták. Mivel ő éppen Nagyváradon tartózkodott, megmenekült, sikerült eljutnia Kolozsvárra, ahol felvételt nyert a Protestáns Teológiai Intézetbe. Első gyülekezete az általa megszervezett Arad-Gáj református gyülekezet volt. Néhány év elteltével, 1956-ban vette feleségül Nagy Emese segédlelkészt. Azonban házasságuk elején, 1957-ben Csiha Kálmánt letartóztatták és sokévi börtönre ítélték a magyarországi 56-os forradalmat követő megtorló akciók során. Mikor szabadult, addig sosem látott kislánya, Emese már hat éves volt.

A Csiha Kálmán püspök életútját bemutató szobából részletkép

 A Csiha Kálmán kiállítás tulajdonképpen két részre osztható, magyarázza Csorba Teréz tanárnő, aki ugyanolyan szeretettel és gonddal mutatja meg a harmadik híres szülött tárgyi emlékeit , mint az előző két híresség emlékszobáját. Az első rész főképp fényképeken keresztül viszi végig a látogatót Csiha Kálmán életének legfontosabb eseményein. A képeket rövid, szöveges magyarázatok egészítik ki. Megismerkedhetünk a Csiha család eredetével, Csiha Kálmán életének fontosabb állomásaival, munkásságának eredményeivel. Láthatóak továbbá a családját bemutató képek, a sorozatot a nyugdíjas püspököt, mint magánembert láttató felvételek zárják. A kiállítás másik részét Csiha Kálmán személyes tárgyai alkotják, amelyek négy üvegezett vitrinben, illetve egy, a terem közepén elhelyezett asztalon tekinthetők meg. Az első vitrinben Csiha Kálmán első papi palástja látható, ezt 1954-ben adományként kapta az egykori Dél-Erdélyi püspök özvegyétől. A második tároló kedvenc díszmagyarját őrzi: ha felidézzük lelki szemeinkkel a rendszerváltás utáni első erdélyi református püspök alakját, akkor vagy kedvenc palástjában vagy ebben a díszmagyarjában látjuk magunk előtt. A harmadik vitrinben további ereklyék tárulnak a látogató szeme elé. Fentről lefelé haladva láthatjuk az evangelizációs füzetét, amelyikben 2011-ig voltak bejegyzések. A következő polcon az a Szentírás látható, amelyre letette a püspöki esküt 1990-ben, a kolozsvári Farkas utcai templomban. Erről az eseményről saját kezével írott bejegyzés tanúskodik. Igazi kuriózum az a Szentírás, amely a püspököt igehirdetéseire elkísérte. A bibliában bejegyzések láthatóak, amelyek azt a célt szolgálták, hogy elkerülje az igerészek még egyszeri hirdetését egyazon gyülekezeten belül.

A történelem búvópatakja

Miután a hihetetlen gazdagságú életművet számba vevő kiállítást végignézem, átlapozom a Csiha Kálmán könyveket, amelyek a teológiai értekezések mellett számos verseskötetből, és fogságának, majd püspökségének történetét összefoglaló emlékiratból állnak egy érdekes címeren akad meg a tekintetem. A tanárnő magyarázata, amely kérdő tekintetemre érkezik, szó nélkül hagy. „Mindig érdekelt, hogy milyen kapcsolat lehet a falu három híres szülötte között – mondja titokzatosan mosolyogva Csorba Teréz – és sok-sok kutatás után sikerült fölfedeznem. Csiha Kálmán édesanyja a horogszegi Szilágyi család leszármazottja, és ez a család nem más, mint az a Szilágyi nemzetség, amelyből Mátyás király édesanyja is származik. A Szilágyiak közül hozott magának feleséget II. Fráter István, akinek unokahúga az a Fráter Mária, akitől Kazinczy és Kölcsey származik.”

Tudom, hogy bonyolultan és hihetetlenül hangzik. Én sem hittem el első hallásra, hogy az érmelléki falu kis fehér házában, e három híres ember családfáját vizsgálva nemcsak a közöttük lévő évszázados rokonsági, vérségi kapcsolatok kerülnek felszínre, hanem ott pereg le szemem előtt a  magyar történelem. Szilágyi Erzsébet és Mátyás király, Fráter György és testvérének fia, aki elörökölte nagybátyja nevét, és I. Fráter Pálként a Fráter család ősapja lett, aki még az angol királyi házzal is rokonságba került. Nem beszélve arról, hogy a magyar nyelv „szent öregje”, Kazinczy, és a Himnuszunk szerzője, Kölcsey is tőle származnak…

Tűnődés a Csiha Kálmán emlékszobában

Lesz-e a 21. században is olyan szülöttje Érsemjénnek, amely tovább viszi ezt a vonalat? –teszi fel a költői kérdést Csorba Teréz, akinek párás szemüvegét elnézve azt látom, hogy akárhányszor meséli el a történetet mindig meghatódik. Meggyőződéssel hisz a genius loci-ban (vagy inkább genii locorum – hisz többen vannak), a hely szellemében, és ettől semmi nem tántoríthatja el.

Kilépünk a ház elé. Barátságosan bólogat a diófa óriási lombkoronája, a meleg őszi nap bearanyozza a házat. Most érzem, hogy mennyire hűvös volt odabenn. Mintha valóban messziről, egy évszázados időutazásból tértem volna vissza, amint kiléptem a napfényre. A tanárnő felül a biciklijére. Sokáig kísérem a tekintetemmel. Csak remélni merem, hogy lelkesedése, amely áthatja minden mondatát, élő örökségként marad a semjéniekre, és mindig lesz valaki, aki ugyanilyen szívvel-lélekkel ápolja ezt a múzeumot.

Az „Ezüstperje”

Corynephorus canescens – ez  a latin neve annak az  Érsemjén határában fellelhető növénynek, amely arról híres, hogy bármilyen mostoha körülmények között képes megmaradni, mert a meleget, szárazságot jól tűri, tehát az alföldi homokos talajban is gyökért ereszt, megmarad. Innen az ötlet, hogy a falu hagyományőrző néptánccsoportja fölvegye az Ezüsperje nevet. Ezt már Sütő Szabolcstól tudom meg, aki az alapítástól kezdve oktatja az ezüsperjéseket, és már az ötödik generációnál tart, ugyanis 2004 őszén a község kultúra-referensi állását nyerte el. Sütő Szabolcs, aki Érmihályfalván a Nyíló Akác néptánccsoport oszlopos tagja volt éveken keresztül, majd a hivatásos Nagyvárad Néptáncegyüttes egyik alapítójaként már magába szívta a magyar néptánc és népdal megtartó erejét, eldöntötte, hogy Semjénben is felvirágoztatja a néptánc, népzene iránti szeretetet és így megalakította az érsemjéni néptánccsoportot.  Alig telt el egy év, a pozitív kisugárzás, a sok jó elismerés meghozta a gyümölcsét és 2005 októberében megalakult az utánpótlás nevelés, az érsemjéni Gyermek Néptánccsoport. Kezdetben 25 gyermek jelentkezett, hogy elsajátítsa a lépéseket, azonban számuk évről-évre csak gyarapodott.

Sütő Szabolcs a legfiatalabb ezüstperjésekkel

A felnőttek is lelkesen támogatták, örültek annak, hogy a község minden gyermeke megismerkedhet, belekóstolhat a néptánc, népdal ízébe. Nagyon rövid idő alatt sok meghívás, fellépés várt rájuk, amelyekre mindig nagy örömmel és lelkesedéssel készültek. Nem csak Bihar megyében szereztek jó hírnevet, hanem nagyon hamar a szomszédos megyék és a határ túlsó, magyarországi oldalán is rendszeresen felléptek.

Miközben mindezeket elmeséli Szabolcs, már el is érkezünk a Fráter Loránd nevét viselő művelődési házba, ahova a legkisebb táncosait hívta össze, hogy megmutassa, mire is képesek már ilyen fiatalon. Az elemi osztályos gyerkőcök nagyon jól szórakoznak, egy szőke, aranyos kislány elmondja nekem, hogy azért szeret táncolni, mert olyan jó móka. Sokat lehet nevetni, meg állandóan újak jönnek, és egyre több barátja lesz. Az "idősebb" generáció, meséli Sütő Szabolcs már egész komoly műsorokat képes kivitelezni: ezek a 18-20 éves fiatalok, akik már Debrecenben, Nagyváradon, Kolozsváron is fellépnek. Őket nem láthatom, viszont megnézhetem egy felvételen, amelyet idén tavasszal rögzítettek: egy március 15-re készült táncjátékról van szó, Zúg Március a címe. Valóban zúg. Az ének, a tánc, a fiatalok kirobbanó energiája, a lelkesedés, amelynek sodró erejét a felvételen is érzem.

Zúg Március, az Ezüstperje nagysikerű táncelőadása

Örökség

Eszembe jut Csorba Teréz kérdése. Lesz-e a 21. században is nagy embere Érsemjénnek? Ezt nem tudom. Nem tudhatom. De ha ezeknek a tehetséges fiataloknak a lelkesedése megmarad, akkor lesz a 21., sőt a 22. században is  életerő és közösség Érsemjénben. Mert ez volt Kazinczynak is mindig a féltő gondolata: a jövő. A Maradékai. Örökségének a folytatói. Ezért küzdött. A jövő magyarjainak emberi és nemzeti teljességéért. Ha remélhetném, hogy meghallja, akkor elkiáltanám magam: „Megérte, Ferenc bátyám, megérte!”

Az érsemjéni riport tévés változatát szeptember 29-én, vasárnap délután 18.00 órai kezdettel közvetíti az Erdélyi Magyar Televízió.
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X