Ismét tankönyvek nélkül kezdi meg az iskolát az áldozatgeneráció

Nagy valószínűséggel csak második félévtől kapnak tankönyveket a magyar nyelven tanuló hetedikesek - mondta megkeresésünkre Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelőhelyettes. Török Zoltán információi szerint a román nyelvű új tankönyvek nyomtatásával sem készültek el, a fordításokat pedig el sem kezdték.

A jelenlegi hetedikesek az első olyan generáció, amely az ötödik és a hatodik osztályt is az új tanterv szerint végezték el. A folyamatosan készülő új tantervvel a minisztérium nem tudja felvenni a versenyt, így minden évben késve kapják kézbe tankönyveiket ötödik osztálytól a jelenlegi hetedikesek.

A tanintézeteknél az 1-4. és 8-12. osztályos tankönyvek

Eljutottak a tanintézetekhez az 1-4. és 8-12. osztályos újranyomtatott tankönyvek, így a tanulók az első iskolanapon átvehetik ezeket - tájékoztatott pénteken a tanügy-minisztérium. A közlemény értelmében azon tankönyvek esetében, amelyekre idén írták ki a közbeszerzést, keretmegállapodást írtak alá, ugyanakkor ezek elérhetők elektronikus formátumban a manuale.edu.ro platformon, így bárki megnézheti őket.

A szaktárca szerint a tanintézeteknek szeptember 12-ig kell leadniuk a rendelést ezekre, és október 1-jéig jutnak majd el a diákokhoz.

Kapcsolódók

Kimaradt?