Legalább 690 éves Nagybánya, ezt is ünnepli a Főtér Fesztivál

Tizenegyedik alkalommal szervezik meg a nagybányai Főtér Fesztivált szeptember 16. és 22. között. Az idei nagybányai magyar napok alapkoncepciója a hagyományok ötvözése a mai világgal, közölték a szervezők.

Az egyhetes fesztivál alatt a szervezők törekednek arra, hogy - a magyar napok szellemiségének jegyében - a nagybányai és erdélyi hagyományokat, a közösségi életet és a kulturális értékeket is bemutassák. A hét első felében, egészen csütörtökig leginkább a képzőművészet és a helyi kulturális örökség kerül középpontba, kiállítások és egy új művészeti galéria megnyitójával. Ugyanakkor megünneplik Nagybánya 690 éves első írásos említését is, olvasható a közleményben.A szervezők Magyarország Nagybányán címmel új programsorozatot indítanak idén, amelynek keretében magyarországi települések mutatkoznak be. Az első vendég Sárospatak városa, amely számtalan programot szervez a Főtér Fesztiválon. Emellett Máramaros megye másik nagyvárosára, Máramarossziget is jelen lesz programokkal. Továbbá ebben az évben is megrendezik a nagybányai magyar fiatalok körében  népszerű FF Diáknapokat, de természetesen gyermek- és ifjúsági programok és cserkészprogramok is színesíteni fogják az összképet. Csütörtökön a frissen felfedezett USNK és a Teddy Queen lép fel, illetve a Fröccs-est keretén belül a Hot Jazz Band.

Pénteken kezdődnek a kültéri programok

A pénteki hagyományos bevonulással hivatalosan is elkezdődik a fesztivál kültéri eseménysorozata. Bányavidéki néptánctalálkozóval kezdődik a főtéri kavalkád, majd a Lendvay Márton Színjátszó Kör zenés előadásával és a ByeAlex és a Slepp koncerttel fog folytatódni az este. A szombati napon sokszínű kulturális-, kézműves- és gyermekprogram lesz, minden korosztálynak: folytatódnak a Diáknapok, lesz könyvturkáló, mesejátékok, játszóház, vetélkedők, baba-mama klub, sportprogramok, vintage turkáló, kortárs irodalom óra Demény Péterrel, szecessziós séta. Az este folyamán fellépnek a budapesti Madách Színház művészei az Azért vannak a jó barátok című előadással, ezt követően koncertezik az erdélyi Titán zenekar, illetve a Republic együttes.

A vasárnap az első fesztiválos Félmaratonnal kezdődik, amelyre a helyszínen is lehet jelentkezni. Folytatódnak a kulturális programok, de a további sportprogramok sem maradnak el, hiszen a tollaslabda bajnokság mellett lesz gyermektorna és bicikliverseny is. Emellett vallási programok, zenés irodalmi előadás is lesz, a díjátadás előtt pedig Ferenczi György és a Rackajam zárja a 2019-es Főtér Fesztivált.

A Főtér Fesztivál szervezői szeretettel várnak mindenkit szeptember 16-22. között Nagybányára. Több információ és a részletes program megtalálható a Nagybányai Magyar Napok honlapján és hivatalos közösségi média oldalain.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?