Ételmérgezés Hargita megyében: nem derült ki a gyerekek rosszullétének pontos oka

Nem tudni pontosan, hogy mi okozta Pottyondi Erdei Iskolában táborozó bukaresti diákok és kísérőjük ételmérgezését. Azóta a gyermekek kétnapos kórházi kezelés után hazautaztak, és a történtek ellenére nem maradt bennünk negatív érzés a táborozással kapcsolatosan.

Nem állapított meg szabálytalanságot a helyszíni ellenőrzés során a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság, a szóban forgó turisztikai egység engedélyei rendben vannak, és a személyzetnél sem állapítottak meg hiányosságokat. Minderről Tar Gyöngyi, az intézmény vezetője tájékoztatta a Maszolt. Az igazgatónő elmondta, a gyermekek és kísérőjük valóban ételmérgezés enyhébb változata következtében szorultak mindössze egy napos kórházi kezelésre.

„A táborozók rosszulléte járványügyi kontextusban megfelel az ételmérgezés tipikus esetének: csoportos étkezést követően léptek fel azonos tünetek. Ugyanakkor a táborban vett ételmintákban nem tudtuk kimutatni a kórokozót” – részletezte Tar Gyöngyi.

A rosszullétet kiváltó kórokozókat azért sem tudták kimutatni, mert az érintett gyerekek és felnőtt csak a táborban hánytak, hasmenésük pedig nem volt, így a kórházba szállításukat követően nem tudtak olyan mintákat venni, amiből esetleg több konkrétum derülhetett volna ki. Tar Gyöngyi elmondta, a gyerekek ugyan közösen étkeztek, de volt még náluk otthonról hozott élelmiszer is, valamint a helyi élelmiszerüzletben is vásároltak.

Tar Gyöngyi az eset tanulságaként kiemelte, hogy a nyári, meleg időszakokban különösen fontos a higiéniai előírások betartása. Fontos a kézmosás étkezések előtt, vécéhasználat, illetve bármilyen tevékenység után. Ezen kívül fokozottan kell figyelnünk az élelmiszerek tárolására, valamint arra is, hogy hová tesszük le az ételünket. Néhány alapvető szabály betartásával sok hasonló eset megelőzhető.

Megszólalt a bukaresti csoport képviselője

A tábor szervezője, Barczán Erika a Maszolnak elmondta: harmadik éve járnak Pottyondra, és eddig semmilyen hasonló problémával nem találkoztak. Szavai szerint a kezdeti ijedtség után hamar megnyugodtak, miután a gyermekek és a felnőtt kísérő egészségügyi ellátást kaptak.

„A gyerekeket egy nap után, a kísérőt két nap kezelés után kiengedték. Úgy érzem, jól reagálták le a táborozók és a szüleik is az esetet. Elmondhatom, hogy nem utaztunk haza rossz érzésekkel, nem maradt bennünk negatív érzés a táborozással kapcsolatosan” – összegezte Barczán Erika.

Kapcsolódók

Kimaradt?