Új bizonyítékok kerültek elő: egy harmadik lányt is megölt a caracali rém?


-A A+

Bár Gheorghe Dincă csak két tinilány meggyilkolását ismerte el, az autója alaposabb átkutatásakor olyan bizonyítékok kerültek elő, amelyek arra utalnak, hogy a caracali autószerelőnek kettőnél több áldozata lehetett.

Erről a g4media.ro portál számolt be kedden, a szervezett bűnözés elleni ügyészségből (DIICOT) származó forrásokra hivatkozva. Ezek szerint a caracali rémnek is nevezett férfi gépkocsijának anyósülése alól előkerült egy kék női táska, illetve egy fülbevaló, amelyek nem a már két ismert áldozattól, Alexandra Măceșeanutól és Luiza Melencutól származnak.

Korában az ügyészek találtak az autóban egy másik fülbevalót is, amelyet Alexandra édesanyja felismert. Ám a 15 évesen meggyilkolt lány hozzátartozói azt állítják, hogy a másik ékszert, illetve a kék női táskát még soha nem látták. Hasonlóan nyilatkoztak Luiza hozzátartozói is.

A DIICOT elküldte ezeket a bizonyítékokat az Országos Kriminalisztikai Intézethez szakvéleményezésre. Ügyészségi források a g4media.ro-nak elmondták: nem zárható ki az sem, hogy ezek a tárgyak valójában a két ismert áldozatéi voltak, de a szüleik a sokk hatása alatt nem ismerték fel ezeket.

Gheorghe Dincă semmilyen információt nem adott eddig arról, hogy kié a kék táska és a fülbevaló. Így a nyomozók számolnak azzal a forgatókönyvvel is, hogy a férfinek volt egy harmadik áldozata. A gyilkos caracali házának átkutatása egyébként a héten lezárul, utána pedig a gyanúsítottat pszichikai vizsgálatnak vetik alá Bukarestben.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X